2p

Bár a parlament megszavazta és a Magyar Közlönyben meg is jelent a készpénzfelvét ingyenességét postai POS-terminálra kiterjesztő törvény, az csak a jövő év elején lép hatályba.

Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium már április elején közölte, egy olyan törvénymódosítást kezdeményez, mely szerint a bankjegykiadó automaták mellett a postai ügyfél-kiszolgálási pontokon is lehetővé teszi az ingyenes készpénzfelvételt, és az erre vonatkozó törvény szerda este meg is jelent a Magyar Közlönyben, a rendelkezés csak jövő év január 1-jétől hatályos – írja a Bank360.

Postán csak jövő év elejétől lehet díjmentesen készpénzt felvenni
Postán csak jövő év elejétől lehet díjmentesen készpénzt felvenni
Fotó: Depositphotos

A pénzügyi portál aláhúzza, az ingyenes készpénzfelvét, mely 2014 februárja óta létezik, csak magánszemélyek számára, havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentes. Ez fog kibővülni a jövő év elején azzal, hogy

„a posta vagy annak a pénzforgalmi közvetítője által üzemeltetett POS-terminál útján” felvett összegre is érvényes lesz ez a könnyebbség.

Figyelmeztetnek viszont, hogy a harmadik vagy a 150 ezer forintos keretet átlépő készpénzfelvét már díjköteles.

Megjegyzik, a 150 ezer forintos keretet a reálértékének csökkenése ellenére tíz éve nem emelték meg, ám az még így is alacsonyabb, mint a bankautomatákból havonta egy ügyfél által átlagosan felvett összeg.

2023 júliusától elvileg vásárlással egybekötött készpénzfelvételre, úgynevezett cash-backre is módja van a magánszemélyeknek, ami a 150 ezres kereten felül még plusz, legfeljebb 40 ezer forint összegben. Ezzel a lehetőséggel azonban egyelőre szinte egyáltalában nem tudnak élni, mert a cash-backet nem vezette be újabb kereskedő (addig és azóta a Penny hálózatában lehet ezt megtenni bizonyos OTP-s kártyákkal), az ilyen készpénzfelvétel elterjedésének ráadásul egyelőre technikai akadályai is vannak – zárul a Bank360 cikke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült: itt a fontos júliusi időpont a nyugdíj kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 10:44
Fény derült a pontos dátumra, ami minden érintettet érdekel ebben a hónapban.
Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Személyes pénzügyek Tudatos tervezéssel sokkal jobb döntéseket hozhatsz — mutatjuk, hogyan
Márkázott tartalom | 2026. június 10. 11:07
A mindennapi életben rengeteg döntést hozunk, a kisebbektől egészen a komoly pénzügyi elhatározásokig; ezek minősége nagyban függ attól, mennyire vagyunk felkészültek és tudatosak. A spontán döntések néha jól sülnek el, de hosszú távon sokkal stabilabb eredményeket érhetünk el, ha előre gondolkodunk: a Cofidis éppen ezért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy ügyfelei számára segítséget nyújtson a tudatos tervezésben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG