1p
Az előzetes adatok szerint 2012 első két hónapjában 14 679 gyermek született, 3,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 22 614 volt, ami 3,1 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. AZ NGM az egykulcsos adótól a gyermekvállalás ösztönzését várta, a születések számának megugrása azonban egyszeri is lehet, így biztosat még nem lehet állítani.

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2012 első két hónapjában több gyermek született és kevesebb lakos hunyt el, mint az előző év azonos időszakában. A születésszám januári kismértékű emelkedését követően februárban 6,6 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. Összességében az év első két hónapjában született 14 679 gyermek 466-tal, 3,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-emelkedés ennél kisebb mértékű, 1,6 százalékos volt.

Matolcsy György januárban az egykulcsos adó gyermekvállalást ösztönző hatásáról is beszélt. Véleménye szerint az adó sikerességének tudható be, hogy kissé növekedett a születések száma. Az egykulcsos adót 2011. január elsején vezették be, így az eltelt több, mint egy évben lehetett némi hatása a születésszámra, biztosat azonban csak a következő hónapok adati mellett lehet majd mondni.

A halálozások száma az év mindkét hónapjában kevesebb volt, mint egy évvel korábban és összességében 3,1 százalékkal csökkent, ami az előző évhez viszonyítva a 728-cal kevesebb halálozásból adódott. A szökőnaphatást is figyelembe véve a halálozások számának csökkenése az előbbinél jelentősebb mértékű, 4,8 százalék volt.  

A házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó visszaesése az elmúlt évben megállt, 2011 utolsó két hónapjában átlagosan 7,4 százalékkal több házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Az emelkedő irányzat az idei év első két hónapjában nem folytatódott, mivel a 2012 első két hónapjában kötött 2255 házasság 132-vel, azaz 5,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.  

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 13,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 1,4 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2011. január-februári 5,7 ezrelékről 4,9 ezrelékre mérséklődött. 2012 első két hónapjában ezer élveszületésre 4,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése következtében a természetes fogyás üteme mérséklődött, és a 2011. január–februári 9129-cel szemben 2012 első két hónapjában 7935 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 5 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 957 ezer fő volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG