4p

Ráharaptak a Zöld Otthon Program kedvezményes kamatú hitelére az ingatlant vásárlók és építők. A bankokhoz már az első hónapban annyi igénylés futott be, hogy ilyen ütemben fél év alatt elfogyhat a jegybank 200 milliárdos kerete. Sokan más lakáskölcsönnel együtt veszik fel a zöld hitelt, és akár az építési, vásárlási terveiket is módosítják ennek érdekében.

Október 4-én startolt el a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthon Programja, mellyel energiatakarékos új ingatlanok építésére és vásárlására lehet akár 70 millió forintos lakáskölcsönt felvenni a piaci hiteleknél jóval olcsóbban, legfeljebb 2,5 százalékos kamattal.

Akár fél év alatt is kimerülhet a zöld hitelekre szánt keret. Fotó: depositphotos
Akár fél év alatt is kimerülhet a zöld hitelekre szánt keret. Fotó: depositphotos

Az MNB által refinanszírozott konstrukciót nyújtó pénzintézetek közlései szerint a folyamatban lévő zöld hitel ügyletek volumene több banknál már egy hónap után meghaladta a 15 milliárd forintot. Az sem ritka, hogy már folyamatban lévő lakáscélt módosítanak csak azért, hogy igénybe tudják venni a kedvezményes zöld hitelt. A Bank360.hu elemzőinek öt nagybank nyilatkozott az első hetek tapasztalatairól.

A CIB Banknál október elején indult el a Zöld Otthon hitelprogram, azóta a teljes lakáscélú befogadások több mint 10 százaléka zöld hitel. A CIB Banknál tíz ügyfélből négyen kamatmentes otthonteremtési kölcsönt is igényelnek a Zöld Otthon hitel mellé. Az átlagos igényelt zöld hitelösszeg meghaladja a 30 millió forintot, az emellé, ugyanarra a célra igényelt 0 százalékos kamatú otthonteremtési kamattámogatott hitel átlagos összege pedig 12 millió forintra tehető a CIB-nél. A CIB Banknál jelenleg a zöld hitel csak új ingatlan vásárlására érhető el, 2022 első negyedévében viszont már építési hitelcélra is fel lehet venni.

Az Erste Bank a program indulása óta mintegy 200 hitelkérelmet fogadott be, összesen 4 milliárd forintot meghaladó értékben, de csaknem 18 milliárd forintnyi ügylet van összesen folyamatban. A piaci zöldhitel esetében az átlagos hitelösszeg 30 millió forint, míg a zöld otthonteremtési hitelnél 12 millió forint, az ügyfelek mintegy 60 százaléka mindkét terméket igényelte. Az ügyfelek 60 százaléka építési célra igényelte a hitelt, a vásárlások aránya 40 százalék.

Az OTP Bank már az indulás óta jelentős érdeklődést tapasztal az ügyfelek részéről, a hitelintézethez a válaszadásig 18 milliárd forint értékben érkezett be zöld hitel igénylés. Sokan a kamattámogatott Zöld CSOK igénybevételével szeretnék megvalósítani lakhatási céljaikat, arányuk körülbelül kétharmadra tehető. Az igénylők egy része kifejezetten a Zöld Otthon Program hatására módosította az építési tervet, hogy megfeleljenek az energetikai elvárásoknak. 

A Takarékbanknál az első hónapban ötmilliárd forintnyi hitelt igényeltek az ügyfelek, közülük sokan a családi otthonteremtési kedvezménnyel együtt. Új lakás vásárlására 40 százalék, építésre 60 százalék tervezi költeni a felvett kölcsönt - az átlagosan igényelt hitelösszeg 20,27 millió forint.

Az UniCredit Bank a válaszadás pillanatáig közel 350 millió forint értékben fogadott be hiteligénylést. Az igényelt zöld hitelek 85 százalékát építésre, 15 százalékát új lakás vásárlására kívánják fordítani a bank ügyfelei. A zöld hitel igénylések mintegy 40 százalékához pedig kamatmentes otthonteremtési kölcsön is kapcsolódik.

Néhány hónap alatt elfogyhat a keret

A nagyobb bankok visszajelzései alapján csak az első hónapban több mint 40 milliárd forintnyi zöld hitel iránt adtak le igénylést az ügyfelek, ami a 200 milliárd forintos keret 20 százalékának felel meg. A pontos folyósítási adatokra értelemszerűen még várnunk kell, azonban ha a program iránt továbbra is ekkora marad az érdeklődés, akkor a hitelkeret akár fél éven belül is kimerülhet. A keret bővítéséről a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hozhat döntést. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG