5p

A Minősített Fogyasztóbarát személyi kölcsön számos olyan jellemzővel bír, ami miatt kedvezőbb egy hagyományos személyi kölcsönnél, a Nemzeti Bank korábbi közlése alapján az idei év első négy hónapjában felvett személyi kölcsönök közül minden ötödik minősített volt. A Bank360 elemzői annak jártak utána, hogy milyen feltételekkel lehet hagyományos, illetve fogyasztóbarát hitelhez jutni júliusban, és jobban megéri-e az új konstrukció.

Július elsejétől életbe lépett a Minősített Fogyasztóbarát (MF) személyi hiteleknél egy új szabály, miszerint a bankoknak minden leendő ügyfél számára biztosítani kell, hogy az MF személyi kölcsönüket teljeskörűen tudják online intézni.

Ezen felül a fogyasztóbarát személyi hiteleknek a Magyar Nemzeti Bank kritériumrendszere alapján a következő feltételeknek kell megfelelnie:

  • a folyósítás legyen meg három napon belül,
  • a futamideje maximum 7 év lehet,
  • legyen szabad felhasználású,
  • egyenlő havi törlesztőrészletekkel rendelkezzen,
  • legyenek fixek a kamatai
  • a kamatfelár 500 ezer forint hitelösszeg alatt max 10 százalék, felette maximum 15 százalék lehet,
  • a folyósítási díj online hitelfelvétel esetén ingyenes, személyesen legfeljebb 0,75 százalék,
  • az előtörlesztési díj maximum 0,5 százalék, ha a futamidőből 1 évnél kevesebb van hátra, akkor ingyenes.

A felsorolás alapján sok feltételnek megfelel ezek közül egy jobb hagyományos személyi hitel is; a fogyasztóbarát kölcsönök két legvonzóbb tulajdonsága lehet az ügyfelek számára a teljes mértékű online ügyintézés és a gyors folyósítás.

Egy nagyobb példaösszegre, 3 millió forint esetére vizsgálták meg a Bank360 elemzői a hitelfelvételi feltételeket a hagyományos és az MF személyi hiteleknél, 60 és 72 hónapos futamidővel. Számításukban úgy vették, hogy a hiteligénylő a hitelfelvétel helyére utalja a jövedelmét, aminek összegét a legutóbbi, kedvezmények nélkül számított nettó átlagbérben, 282 900 forintban határozták meg.

 

A Bank360 kalkulátorában hárommillió forintos fogyasztóbarát kölcsönajánlat 60 hónapra a Cofidis és az Erste Bank kínálatában érhető el.

A Cofidis ajánlatának 61 631 forint a havi törlesztőrészlete és 3 697 8860 forint a visszafizetendője, 8,90 százalékos THM mellett. Az Erste Bank MF személyi kölcsöne 10,60 százalékos THM mellett kínál 63 432 forintos törlesztőrészletet és 3 828 420 forintos visszafizetendő összeget.

60 hónapos futamidővel a THM szerint sorba rendezett hagyományos személyi hitel ajánlatok első három találata mindhárom esetben kedvezőbb feltételeket kínál a fogyasztóbarát kölcsönnél, ami az jelenti, hogy THM, törlesztőrészlet és visszafizetendő összeg tekintetében is kedvezőbb a hagyományos személyi kölcsön, mint a minősített.

 

Hatéves futamidőre a fogyasztóbarát kölcsönök közül már 8,90 százalékos THM mellett találunk hitelajánlatot, a Cofidis MF személyi kölcsönét, aminek a havi törlesztőrészlete 53 424 forint, a teljes visszafizetendője pedig 3 846 528 forint. Az Erste Bank és az OTP Bank ajánlatának visszafizetendő összegei már 4 millió forint felett vannak, mégha az Erste ajánlata csak 1220 forinttal is.

A hagyományos személyi kölcsönöknél a Budapest Bank ajánlata 7,81 százalékos THM-mel érhető el, a törlesztője 52 330 forint, míg a teljes visszafizetendője 3 767 760 forint.

Összehasonlítva a THM szerint sorba rendezett ajánlatok közül kategóriánként a legalacsonyabb visszafizetendő összeggel rendelkező konstrukciókat, továbbra is a nem minősített termék feltételei a kedvezőbbek. Az eredmény szoros, a két ajánlat teljes visszafizetendője között mindössze 78 768 forint a különbség.

Ahogy eddig, továbbra is jobban megéri a teljes visszafizetendő összeg szempontjából a hagyományos kölcsönöket választani, amennyiben tudjuk teljesíteni ezen hitelek feltételeit. A minimum jövedelmen felül a bankok sok egyéb követelményt határozhatnak meg a kedvező hitelekhez, mint például azt, hogy csak új ügyfelek vehetik igénybe, vagy hogy rendelkezzen az igénylő minimum egy éves folyamatos munkaviszonnyal. A Bank360 kalkulátorában ezek az információk is megtalálhatóak ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk hitelfelvétel előtt. Nagyobb hitelösszegeknél pedig azt sem szabad kizárni, hogy nem személyi kölcsön, hanem más típusú hitel lehet a megfelelő válasz az adott pénzügyi igényre. Ennek eldöntéséhez a Bank360 általános hitelkalkulátorát érdemes felkeresni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG