3p
Hamarosan indulnak a nyugdíjas-szövetkezetek.

Várhatóan két hét múlva megkezdheti működését a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek érdekképviseleti szervezete - mondta a Magyar Nemzetnek Karácsony Mihály szövetkezeti szakértő.

Már 74 bejegyzett szervezet

A lap cikkében a szakértő kifejtette, hogy miután mostanáig 74 nyugdíjas-szövetkezetet jegyeztek be, és a múltban bőven voltak rossz tapasztalatok a szövetkezeti rendszerre rárepülő ügyeskedőkkel, úgy gondolták, össze kell fogni a becsületesen működő szervezeteket.

Az NGM szerint egyre nagyobb szükség van az 55 év feletti dolgozókra. >>>

Erre azért is nagy szükség lenne, mert egyre több kisebb-nagyobb vállalkozást érdekelne az adózási szempontból kedvező - nem kell fizetni bizonyos járulékokat - foglalkoztatási forma, csak éppen nem tudják hová forduljanak.

Ügyfélszolgálat és kereskedelem

Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) elnöke a lapnak arról beszélt, hogy az általuk létrehozott közérdekű nyugdíjas-szövetkezet egyelőre egy országos hálózatot működtető kereskedelmi vállalkozással, illetve egy szintén országos hatáskörű intézménnyel áll szerződésben. Az előbbi esetben értelemszerűen kereskedelmi munkát kell végezni, az utóbbi szervezetnél pedig személyes jelenlétet is igénylő területi ügyfélkapcsolati munkáról van szó.

Elmondta, számos nyugdíjas vállalkozót már kiközvetítettek, de a szerződött vállalkozások körét egyelőre nem szeretnék bővíteni, hogy megfelelő rutint szerezzenek az ügyintézésben.

Tovább olvasnál a nyugdíjasok sorsáról? Itt írtunk a témáról. >>>

Külön is vitatott a pedagógusok foglalkoztatása: a szövetkezeten keresztül vállalt iskolai munkával kapcsolatosan ugyanis egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot - írta a lap.

Heller Alajosné pedagógiai szakértő, a Baranya megyei Nyugodt Erő Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet elnöke szerint hiába közvetítené ki a szövetkezet a tanárt az iskolának, az nem szerződhet vele, mert az ágazati jogszabályok értelmében csak munkaviszonyban vagy közalkalmazotti státusban lehet pedagógusokat alkalmazni. Vagyis az oktatónak közvetlenül kell szerződni az oktatási intézménynél, nem állhat közéjük a szövetkezet.

Ugyanez igaz a heti legfeljebb tízórás megbízási szerződésekre is. A kifejezetten nyugdíjas pedagógusok foglalkoztatására alakult szövetkezet a problémát már jelezte is a Kliknek (a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak), illetve a szakminisztériumnak is, de egyelőre nem találtak megnyugtató megoldást, azaz nyugdíjas-szövetkezeten keresztül - a vonatkozó törvény módosításá­ig - nem tudnak tanári álláshoz jutni a pedagógusok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG