4p

Történelmi rekordot döntöttek júniusban a magyar háztartások hitelkártya- és folyószámlahitel-tartozásai. 

Történelmi rekordot döntöttek júniusban a magyar háztartások hitelkártya- és folyószámlahitel-tartozásai. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a 166,8 milliárdos hitelkártya-állomány és a 170 milliárdot meghaladó folyószámlahitel-állomány mögött a nyári költségek áthidalása áll. A szakember szerint július-augusztusban a fogyasztási hitelek kerülnek majd előtérbe – főleg az iskolakezdés költségeinek fedezése miatt.

Miközben júniusban fékeztek a nem folyószámla jellegű hiteltermékek – lakáshitelből közel 5 milliárd forinttal, személyi kölcsönből pedig 7 milliárd forinttal kevesebb került kihelyezésre, mint májusban – addig a folyószámla jellegű hiteltermékek kereslete számottevően felfutott.

Történelmi és 6 éves csúcsok dőltek

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a nyár első hónapjának végére történelmi csúcsra, 166,8 milliárd forintra futott fel a magyar háztartások hitelkártya-tartozása. A növekmény egyetlen hónap alatt lényegében megegyezik azzal az összeggel, amennyivel kevesebb személyi kölcsönt vettek fel az ügyfelek a bankoktól, éves szinten pedig 5 százalékot meghaladó mértékű a kinnlevőség növekedése.

Nemcsak a hitelkártyáknál, hanem a folyószámla hitelkeretek kihasználtságában is feljebb léptek a magyar családok. Június végén a folyószámlahitel-tartozás meghaladta a 170 milliárd forintot, a növekedés 11 százalékos volt éves szinten, egyetlen hónap alatt pedig itt is 7 milliárd forintos bővülés történt a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra emlékeztet, hogy utoljára 170 milliárd forintot meghaladó összeggel 2019 októberében tartoztak a magyar háztartások a pénzintézeteknek a folyószámlahitelek után.

Jön az iskolakezdés

Gergely Péter szerint a folyószámla jellegű hitelek nyár eleji felfutása egyértelműen azt jelzi, hogy a családok megpróbálták rulírozva kibekkelni a nyári hónapok emelkedő költségeit. Ám a szakember szerint a júliusi és az augusztusi adatok már egyértelműen a nem folyószámla jellegű hitelek felfutásáról fognak szólni, hiszen hagyományosan ez a két hónap az, amikor csúcsra járnak a fogyasztási hitelek.

Ez persze nem meglepő, hiszen a nyaralás finanszírozása mellett ezekben a hónapokban többen végeznek felújítási munkálatokat, az ősz közeledtével pedig egyre inkább előtérbe kerül az iskolakezdés költségeinek fedezése. A szükséges eszközök beszerzésére az áruhitel is segítséget jelenthet, ám Gergely Péter szerint a többség a személyi kölcsönök felé fordul majd.

Ezt nem teszik zsebre?
Ezt nem teszik zsebre?
Fotó: Pixabay

A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátor szerint jelenleg 1 millió forintos hitelt 3 éves futamidőre 300 000 forintos jövedelem igazolása mellett a

  • a CIB Banknál 32 806 forintos törlesztővel,
  • az Ersténél 35 053 forintos törlesztővel,
  • és az MBH Banknál 36 023 forintos törlesztővel lehet felvenni

Gergely Péter szerint sokan személyi kölcsönből oldják meg – azok akik egyetemista/főiskolás gyermeket indítanak útjukra – az albérlet árát (a foglalót) illetve a költözéshez szükséges bútorok, stb. beszerzését is. Itt természetesen nagyobb összegekre van szükség.

A BiztosDöntés.hu kalkulációi szerint 3 millió forintos személyi kölcsönt 450 000 forintos jövedelem mellett 5 évre az UniCredit Banknál, az Ersténél és a CIB-nél is 63 000-64 000 forint közötti törlesztővel lehet igényelni, a thm-ek (vagyis a hitelfelvételek összes költségézt jelző mutatók – a szerk.) ezeknél az ajánlatoknál 11,00 százalék alatt vannak.

Gergely Péter szerint a bankok zöménél a személyi kölcsönöket már egyszerűsített online folyamattal is lehet igényelni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Személyes pénzügyek Tudatos tervezéssel sokkal jobb döntéseket hozhatsz — mutatjuk, hogyan
Márkázott tartalom | 2026. június 10. 11:07
A mindennapi életben rengeteg döntést hozunk, a kisebbektől egészen a komoly pénzügyi elhatározásokig; ezek minősége nagyban függ attól, mennyire vagyunk felkészültek és tudatosak. A spontán döntések néha jól sülnek el, de hosszú távon sokkal stabilabb eredményeket érhetünk el, ha előre gondolkodunk: a Cofidis éppen ezért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy ügyfelei számára segítséget nyújtson a tudatos tervezésben.
Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG