2p
Május végéig kell nyilatkozniuk a civil szervezeteknek a tavalyi 1 százalékról.

Azoknak a civil szervezeteknek, amelyeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2014-ben kiutalta a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékos felajánlásait, május végégig kell nyilatkozniuk az átutalt összegek tavalyi felhasználásáról - közölte a NAV.

Az érintetteknek elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kell megküldeniük a 14KOZ - az adózó rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásáról - jelű közleményt az adóhivatal részére - tették hozzá.

A közlemény letölthető innen >>>>

A 14KOZ jelzésű iratnak tartalmaznia kell a NAV által 2014. január 1-jétől 2014. december 31-ig kiutalt szja 1 százalékok felhasználását, illetve azt az összeget, amelyet a kedvezményezett hibátlan 13KOZ jelű közleményében tartalékolt összegként tüntetett fel.

Ha az adott civil szervezet 2008 előtt átutalt összeget tartalékolt, azt szintén tavaly év végéig használhatta fel, így erről is a 14KOZ jelű közleményben kell elszámolnia - ismertették. 

Ha elfelejtik

Arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben a kedvezményezett nem nyújtja be a közleményt határidőig, illetve a dokumentumban számszaki hibás adatokat közöl, vagy nem az elszámolandó összeget szerepelteti, és az adatok javítására kitűzött határidőt elmulasztja, akkor a NAV kizárja az adott civil szervezetet a következő évi felajánlások lehetséges kedvezményezettjei közül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Trendforduló? Váratlanul csökkenni kezdett a személyi kölcsönök átlagos összege
Hargitai-Szabó Kata | 2025. augusztus 16. 15:59
Az év eleje óta tartó folyamatos növekedést követően júniusra 3 millió forint alá esett a személyi kölcsönök egy szerződésre jutó átlagos összege. Bár a teljes hitelkihelyezés volumene visszaesett, a szerződések számának ugrásszerű emelkedése egyértelműen jelzi a lakosság hitelfelvételi szokásainak változását.
Személyes pénzügyek Bukhatja az Otthon Startos hitelt, ha nem figyel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 10:45
Buktató: fontos tudni, hogy a hitelintézetek nem kizárólag a vételár alapján döntenek a hitelösszeg megállapításáról.
Személyes pénzügyek Annyian keresik a 3 százalékos hitelt, hogy be kellett vetni a mesterséges intelligenciát az ügyintézésnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:52
Néhány nap alatt kétezernél is többen kalkuláltak és több százan iratkoztak fel a Gránit Bank Otthon Start oldalán, hogy elkezdhessék az egyeztetést a szeptembertől induló támogatott lakáshitel igényléséről. Mától a tájékoztatásba bekapcsolódik a Bank virtuális ügyintézője, a Gránit Guru is.
Személyes pénzügyek Rekordon a tartós befektetések száma, de miért nem nyit mindenki ilyet?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 18:54
A félév végén rekordmennyiségű tartós befektetési számlát (TBSZ) kezeltek Magyarországon, ezeken 7100 milliárd forintnál is több pénz volt. Mindenkinek megéri ilyet nyitni, mégis csak a szupergazdagok élnek a lehetőséggel – erről beszélt Herman Bernadett főmunkatársunk a Trend FM hétfői adásában.
Személyes pénzügyek Nagy tervei vannak a Revolutnak Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 16:46
A cég fióktelepet nyithat a nem túl távoli jövőben.
Személyes pénzügyek Őrült költekezésbe kezdtek a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 09:45
Több mint 1,5 milliárddal nőt a K&H-s SZÉP kártyák forgalma.
Személyes pénzügyek Mi lesz ebből? Állig eladósodtak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 07:10
Történelmi rekordot döntöttek júniusban a magyar háztartások hitelkártya- és folyószámlahitel-tartozásai. 
Személyes pénzügyek Ellentámadást indítanak a bankok a kormány szuperfegyverével szemben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 10. 08:57
Új, kombinált lakáshitel-konstrukciókat kínálnak.
Személyes pénzügyek Vigyázzon a külföldi készpénzfelvétellel, sok a lehúzós ATM
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:31
Ahogy beköszönt az augusztus, a magyar utazók is egyre nagyobb számban indulnak napfényes tengerpartokra, népszerű városokba és hegyi túrákra. Bár a bankkártyás és érintéses fizetés ma már sok helyen elérhető, vannak azonban olyan országok a készpénzhasználat továbbra is elengedhetetlen – legyen szó egy helyi piacról, taxiról vagy egy családi vendéglőről.
Személyes pénzügyek SZÉP Kártya: fontos híreket közölt az NGM
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 10:57
Idén júniusban 44 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok belföldi kikapcsolódásra,
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG