2p
Megszenvedték a kockázatosabb portfóliók az elmúlt 3 hónap részvénypiaci zuhanását - persze ha a nyugdíjcélú befektetésekről van szó, nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

10 százalék fölötti mínusz is volt

Az első fél év nagy nyerteseinek számító, sok részvényt tartó nyugdíjpénztári alapok árfolyama sokat esett az utolsó hetekben, a legnagyobb kiegyensúlyozott portfólióknál azonban tompította az árfolyamcsökkenést a hazai állampapírpiac kiváló teljesítménye

A Világgazdaság cikke szerint a friss árfolyamadatok alapján az önkéntes nyugdíjpénztári alapok csaknem fele negatív hozammal zárta a július-szeptembert. A tőzsdei lejtmenet miatt különösen a magas részvényhányadot tartó alapok számára volt keserves az elmúlt időszak, ezek között olyan is akadt, amelyik 10 százaléknál is többet esett június óta - írja az újság.

Nem a pár hónapos teljesítményt kell nézni

A lap szerint a közepes kockázatú kiegyensúlyozott portfólióknak - amelyek 25-40 százalék körül tartanak részvényeket - sem sikerült fényesen az utolsó negyedév, a legjobb alap is éppen csak plusz nullában vészelte át ezt az időszakot, de olyan portfólió is van, amelyiknek az árfolyama több mint 3 százalékot esett. Az év eleje óta nézve viszont ezek az alapok még bőven pluszosak, sőt a teljesítményük bőven meghaladja az állampapírokét is.

Az állampapírok mentették a helyzetet

A kiegyensúlyozott alapok esését az újság szerint minden bizonnyal tompította az elmúlt hetekben kiválóan teljesítő hazai állampapírpiac is, a klasszikus alapoknak pedig egyenesen szárnyakat adott. Sok alap az év eleje óta elért teljes nyereség nagy részét az utolsó negyedévben szedte össze - írták.

Az elmúlt 3 hónapban elért 5 legmagasabb és 5 legalacsonyabb hozamú portfólió:

Legmagasabb hozamok Legalacsonyabb hozamok
AXA  - Biztos alapokon +8.70% AEGON - Klímaváltozás -4.53%
Pannónia - M. aktív +4.30% Budapest - Aktív -4.62%
Pannónia - M. ajánlott +4.22% OTP - Növekedési -7.16%
Pannónia - M. konzervatív +4.10% Allianz- Kockázatvállaló -9.66%
Aranykor - Csendélet +3.32% OTP - Dinamikus
-10.96%
Adatok: netfolio.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG