3p
Az utóbbi évek lakástakarék-pénztári megtakarításainak felhasználását vizsgálva megfigyelhető, hogy nőtt a lakás-előtakarékoskodók pénzügyi mozgástere: kevesebben fordítják lakástakarék megtakarításukat korábban felvett lakáscélú hiteleik kiváltására, és jóval többen lakásvásárlásra, építésre.

A lakástakarék-ügyfelek között korábban az volt a jellemző, hogy a többség nem új lakás vagy ház vásárlására költötte megtakarítását, hanem inkább a már meglévő otthonuk felújítására, korszerűsítésére. A legjellemzőbbeket kiemelve: víz, villany, gáz felújítására, burkolásra, nyílászáró-cserére, fürdőszobai és festési munkálatokra, előszobai és konyhabútor beépítésére, fűtéskorszerűsítésre, vagy akár klímaberendezésre, redőnyre, riasztó felszerelésére.

Új trend

Bár töretlenül folytatódik az ingatlanpiaci láz, az árak az egekbe törtek, ma már új trend figyelhető meg a Lakástakarék megtakarítások felhasználásában. Dinamikusan növekszik ugyanis azok száma, akik közvetlenül lakásvásárlásra fordítják megtakarításukat. Míg az OTP Lakástakaréknál 2016-ban még csak a lejárt megtakarítások negyedét fordították lakásvásárlásra, addig az idei év eltelt hónapjaiban már a megtakarítások több mint harmadát forgatták be az LTP-sek lakásvásárlásba. Ugyanezen időszakban pedig megduplázódott a házépítésre fordított megtakarítások aránya.

Nem is gondolnád, de még erre is jó a lakástakarék >>>

Egyértelműen kijelenthető, hogy a lakás- és házfelújítás tavaly népszerűbb volt, mint idén. Ugyancsak megfigyelhető, hogy évről évre csökkentek a hitelkiváltásra fordított forintok: az idei adatok szerint 2016-hoz képest 18 százalékkal csökkent a hitelkiváltások aránya.

„A tapasztalataink szerint egyre többen gondolják úgy, hogy inkább ingatlanvásárláshoz veszik igénybe a lakástakarék megtakarításukat, kiegészítve a számukra megfelelő pénzügyi megoldással, mint az áthidaló kölcsön, vagy CSOK. Egy tíz éves lakástakarék pénztári konstrukcióhoz elérhető közel 720 ezer forintos állami támogatást, illetve más kedvezményeket felhasználva több millió forinttal is közelebb kerülhetnek az LTP-sek a lakáscéljaik megvalósításához” – mondja Ungvári Krisztián, az OTP Lakástakarék Csoport főosztályvezetője.

Valószínűleg a felhasználási célok átrendeződésével és az ingatlanárak dinamikus növekedésével függ össze, hogy az OTP Lakástakarék ügyfelei egyre nagyobb összeget vesznek fel áthidaló kölcsönként.

Amiért érdemes ezzel számolni

A lakástakarékok népszerűsége egyaránt köszönhető a szerződésenként évi maximum 72 ezer forintos állami támogatásnak, és annak, hogy több szerződés esetén az ugyanarra a lakásra felvehető összeg is megtöbbszörözhető. Ha ugyanis közeli hozzátartozók – férj, feleség, testvér, szülő, nagyszülő, gyermek, unoka – összefognak, akkor a szerződéseikre felvehető kölcsönösszegek egyszerre, ugyanarra a lakáscélra is felhasználhatóak. Ráadásul új- vagy használt lakás vásárlására és családi ház építésére, a Lakástakarékot CSOK-kal kombinálva akár kétféle állami támogatás is igénybe vehető, amellyel tovább növelhető az ingatlanra fordítható keret.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG