1p
A következő négy évben jelentősen emelkednek a nyugdíjak Németországban, az ország nyugati részén élő nyugdíjasok több mint 8 százalékos, a volt NDK területén élők pedig 10 százalékot meghaladó mértékű nyugdíjemelésre számíthatnak.

A következő 15 évben várható folyamatokat feltérképező úgynevezett nyugdíjbiztosítási jelentés, a jelenlegi tendenciákat mérlegelve úgy véli, hogy 2016-ig a nyugati tartományokban 8,27 százalékkal, a keleti tartományokban pedig 11,01 százalékkal emelkedik az állami nyugdíj összege. A vizsgált időszak végéig, 2026-ig az ország egészét tekintve 36 százalékkal - évente átlagosan 2,4 százalékkal - nőhetnek a nyugdíjak a jelenlegi szinthez képest.

Jövőre az egykori NDK területén lakó idősek nyugdíja 3,49 százalékkal, 1997 óta a legnagyobb mértékben emelkedik a jelentésben felvázolt prognózis szerint. Nyugaton lényegesen kisebb, 1 százalékos nyugdíjemelés várható, 2015-ben viszont jelentős, 2,55 százalékos emelésre van kilátás. Az úgynevezett standard-, vagy saroknyugdíj - az az összeg, amelyre az átlagos keresetű, 45 évi munkaviszony után nyugdíjba vonuló munkavállaló számíthat - 1276 euró lesz jövőre, ami a nettó átlagkereset 48,9 százalékának felel meg.

A német  nyugdíjbiztosítók szövetsége szerint a kormányzati prognózis ugyan reálisnak tűnik, de csak tavasszal lehet majd pontosan látni, hogy mekkora a biztosítók mozgástere. A nyugdíjasok, tartós ellátásra szorulók és fogyatékkal élők országos érdekképviselete szerint a jelentős nyugdíjemelést valószínűsítő jelentés nem ad okot örömre, mert a szükséges korrekciókat az utóbbi években nem hajtották végre, a nyugdíjak vásárlóértéke így 2004 óta 10 százalékkal csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Tolonganak az emberek az önkéntes pénztáraknál
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:47
Rekordokat döntött az új belépők száma, rekordot döntött a kezelt vagyon mérete is.
Személyes pénzügyek Látványosan nőtt a lízingpiac
Herman Bernadett | 2026. február 24. 12:37
A finanszírozott összeg és a szerződések száma is növekedett tavaly a lízingpiacon. 
Személyes pénzügyek Mobilba költöztek a SZÉP-kártyák is: szintet lépett a hazai cafeteria-piac
Fülöp Norbert Attila | 2026. február 23. 19:26
Végre a cafeteria is utolérte a mindennapokat: már a SZÉP-kártyánkat sem kell feltétlenül előbányásznunk a pénztárcánkból, ha ebédelni megyünk vagy szállást fizetünk. Ami 15 éve még papíralapú utalvány volt, az mára digitálissá vált. A BiztosDöntés.hu szakértői rámutatnak, hogy ez a váltás nem csupán kényelmi fejlesztés, hanem a juttatások hatékonyabb elköltésének egyik legfontosabb eszköze.
Személyes pénzügyek Külföldre viszik a pénzüket a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 15:07
Egyre több pénzt visznek külföldi bankokba a magyarok az MNB adatai szerint. Mi ennek az oka, és miért nehéz külföldön számlát nyitni? – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.   
Személyes pénzügyek A lét a tét: tagdíjfizetésre buzdít a legnagyobb magánnyugdíjpénztár
Herman Bernadett | 2026. február 23. 10:19
15 évvel az államosítás után bebizonyosodott: megérte maradni a magánnyugdíjpénztárakban. Az egyenlegek nagyra nőttek, a nyugdíjba vonuló tagok 2-3 millió forintos reálhozamokat tudtak felvenni. Mégis végelszámolás fenyegeti az intézményeket, ezért minden évben tagdíjfizetési kampányt kell indítaniuk. 
Személyes pénzügyek Így inflálják el a pénztől roskadozó számláikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:03
A magyarok egyre több pénzt tárolnak számláikon egy friss elemzés szerint.
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Ha itt megjelenek a NAV emberei, torkán akadhat a falat
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 15:52
Ünnepnapra készülnek, sok helyen, váratlanul is találkozhatunk a revizorokkal. 
Személyes pénzügyek Inkább eurót akar? Van rá mód, hogy így érkezzen a magyar fizetés is
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 14:49
Elmondta a megszólalatatott szakértő milyen együttállás esetén leehetséges mindez. 
Személyes pénzügyek Akkorát mentek a decemberi keresetek, hogy már egy átlagfizetéssel is kijön a legmagasabb személyi hitel
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 12:58
Az átlagbér feléből már kijön a havi törlesztő.
Személyes pénzügyek Hoppá, hagytak egy kiskaput a készpénzfelvevős rendeletben?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:16
Akár 300 ezer forintnál is többet lehet díjmentesen felvenni, ha ügyes valaki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG