Az Országgyűlés honlapján olvasható jelentés szerint a hárompillérű nyugdíjrendszer megszűnésével a magánnyugdíjpénztárakhoz befizetett nyugdíjforintok - több mint egy évtized után - biztonságba kerültek, több mint 3 millió tag nyugdíjjogosultsága helyreállt.
A biztonságos és egyben hosszú távon is fenntartható, a költségvetést kímélő nyugdíjrendszer kialakítása szempontjából a jövőben szabályozni kell a megmaradt magánnyugdíjpénztárak hosszú távú működését befolyásoló társadalmi és gazdasági környezetet - áll a dokumentumban.
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Állami Számvevőszék és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság megállapításait ötvöző jelentés a hárompilléres rendszer hiányosságai közé sorolja, hogy a kockázatokat a többnyire piaci alapon működő, profitorientált pénztárak ne, kizárólag az állam és az adófizetők viseljék.
A kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer átlagosan évente mintegy 1 százalékkal emelte az amúgy is jelentős államadósságot, a folyamat 2009-ig 2.043 milliárd forint többletkiadást és egyben államadósság növekedést eredményezett. Az NGM számításai szerint a felosztó-kirovó nyugdíjpillér hiányának a kieső bevételből származó része fokozatosan nőtt, 2004-re a GDP 1 százalékát, 2009-re a GDP 1,3 százalékát közelítette meg.
A kormány által megteremtett visszalépési lehetőséggel az első esetben a tagok 97 százaléka élt, a második önkéntes visszalépési hullám után mindössze 75 ezer tagja maradt a magánpénztáraknak. Összességében a kormány egy gazdaságilag fenntarthatatlan, társadalmi értelemben pedig roppant kudarcos, morálisan elfogadhatatlan rendszert szüntetett meg - állapítják meg.
A magánpénztárak rossz hatékonysággal működtek, a vizsgált 10 évben 51 portfólió közül 35 átlagos hozama nem érte el még a saját referenciahozamainak átlagát sem.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzése szerint a szektor alacsony befektetési teljesítményével és magas működési költségeivel összefüggésben a jogalkotó felelőssége is megállapítható. Azt is megállapították, hogy a pénztárak indokolatlanul magas, másrészt az átláthatóságot nélkülöző költségekkel dolgoztak.
Bukott kísérletnek nevezi a hárompilléres nyugdíjrendszert az átalakításáról készített kormányzati jelentés, megjegyezve, hogy a működési költségekre fordított összegek és az elmaradt hozam nagyságrendileg 850 milliárd forintot tesznek ki, amiből több mint 400 kilométer autópályát lehetett volna építeni Magyarországon.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
4 órája
-
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
5 órája
-
Bővül a budapesti reptér kínálata
5 órája
-
Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
5 órája
-
Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
6 órája
-
Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
6 órája
-
Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
6 órája
Mfor.hu Top24
- Folytatja az árcsökkentést az Aldi: újabb 100 termék lett olcsóbb
- Feloldja a zárolást Washington: Ukrajna hozzáférhet a korábban megszavazott amerikai támogatáshoz
- Számos NER-es vezérigazgatót válthatnak le az állami cégek éléről
- Alábbhagyott a forint lendülete
- Meglepő bejelentést tett Mészáros Lőrinc
- Vezetőváltás a MOME-n: távozik a teljes kuratórium
- Két újabb minisztert jelentett be Magyar Péter
Személyes pénzügyek
Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek
Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe.
Személyes pénzügyek
Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek
Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt.
Személyes pénzügyek
Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek
Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné.
Személyes pénzügyek
A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek
Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek
Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek
Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Vegyes nap után mínuszban zárt.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A kormányváltás a fókuszban, kivár a munkaerőpiac
16:59
-
Új futárcég Magyarországon, elindult az Uber Futár
15:08
-
A mesterséges intelligencia befektetések egyelőre nem térültek meg
14:11
-
Megvan ki és mi a ludas abban, hogy az étolaj ára Magyarországon magasabb, mint más országokban
13:49
-
Visszaesett a drágább utak kereslete, a magyarok olcsóbb turisztikai célpontokat választanak
12:33
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Több mint 1500 munkahely veszélyben Németországban – magyarok százai kerülhetnek bajba
15:34
-
Több helyszínen is lezárultak és folytatódnak a vízmű munkálatai Egerben
14:20
-
Gyorsabb eredmények, pontosabb diagnózis a patológián: csúcstechnológia a Markhot Ferenc Oktatókórházban - videó
14:14
-
Közgyűlés előtt szólt az egri képviselő: együttműködésben látja a következő évek kulcsát
13:42
-
Mindenki a világot akarja uralni – de nem csak a 80-as években
12:05
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Örülhetnek az OTP ügyfelei
2026. április 30. 13:30
-
Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
2026. április 30. 10:20
-
Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
2026. április 30. 12:40
-
A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
2026. április 30. 05:46
-
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
2026. április 30. 10:45
Új légitársaság indított járatot. 

