A gyermek három éves koráig igénybe vehető fizetett szülési szabadság lehetőségével egyedülálló helyzetben vannak a magyar kismamák régiós viszonylatban – mutat rá az Accace hat országban, Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában végzett felmérése. Habár mind a hat országban a helyi társadalombiztosító finanszírozza a szülési szabadságokhoz fűződő pénzbeli juttatásokat, óriási különbségek vannak az egyes országokban igénybe vehető fizetett szabadnapok mértéke között.
Hazánkban három év az engedélyezett szülési szabadság felső határa, a támogatás pedig három részre bomlik. 168 napig jogosult az anyuka a terhességi-gyermekágyi segélyre (TGYÁS), amely során a korábbi munkabére 70 százalékát kapja az államtól. Ennek letelte után az anya a gyermek két éves koráig szintén a bér 70 százalékát kapja gyermekgondozási díj jogcímén (GYED), ám ekkor már életbe lép 460 eurós (130 200 Ft/hó) összeghatár. A gyermek két éves kora után egy évig fix 100 euró marad a támogatás összege. A gyermek egy éves koráig anyasági támogatás mellett munkát vállalni nem szabad, ugyanakkor a szülés után egy évvel a dolgozó választhat a GYED, a GYES és az a melletti munkavégzés között.
A szomszédos országokban jóval rövidebb ideig maradhatnak otthon a kismamák állami támogatást élvezve. Nemecz István, az Accace ügyvezetője az adatokat ismertetve elmondta: a régióban a legkevesebb fizetett szülési szabadság az ukrán kismamáknak jár, náluk 56 napos fizetett szabadság van meghatározva, illetve maximum 70 nap több gyermek születése és komplikált szülés esetén. Az anya kérvényezheti a szülési szabadság meghosszabbítását a gyermek három éves koráig, ám ekkor az államtól már nem számíthat semmilyen juttatásra.
Lengyelországban is meglehetősen keveset, mindössze 20 hetet finanszíroz a társadalombiztosítás (TB), amely mellé kérvényezhető még további négy hét nem fizetett szabadság. Ennél valamivel magasabb, 28 hét a TB által finanszírozott szabadság mértéke Csehországban, ahol ez kibővíthető három évre, ám a 7 hónap letelte után már nem fizet az állam. Szlovákiában az alap, fizetett szülési szabadság 34 hét, amihez hozzá számítandó még a szülés előtti hat hét is. Ez a szám növekszik egyedülálló szülő vagy több gyermek esetén.
Romániában a szülést követően kötelező a minimum 42, maximum 63 nap fizetett szabadság kivétele, amely időszakra a bér 85 százalékára jogosult az anyuka. Az időszak letelte után az egy vagy két évig tartó gyermekgondozási szabadságot kezdik meg a román kismamák, amely alatt a munkaviszonyuk felfüggesztése mellett állami támogatást kapnak. Amennyiben egy évnél hamarabb visszatér az anyuka a munkahelyére, úgy a rendes bér mellett egy további kb. 111 EUR/hó összegű juttatást kap az államtól a gyermek két éves koráig, ezen kívül kérvényezheti a két órával csökkentett munkaidőt anélkül, hogy a fizetése változna.
Fizetett szülési szabadság esetében a régión belül a magyar kismamák vannak a legjobb helyzetben. Az ukrán kismamák alap esetben 56 nap szabadságot kapnak, a magyar kismamákhoz hasonló kedvező helyzetben egyedül a román anyukák vannak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
5 órája
-
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
6 órája
-
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
7 órája
-
Történelmi pofont kapott Trump, az iráni háború és a benzinszámla miatt büntettek a választók – Ez Viszont Privát
8 órája
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
8 órája
-
Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
8 órája
-
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
9 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter: A Tisza Párt nem lesz ott a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői ülésén
- Nyitva maradnak a budapesti aluljárók – továbbra is kétes alakok gyűjtőhelye az Örs vezér tere
- Az ügynökakták halála?
- Romániában is követelik, hogy kövessék Magyar Péterék példáját
- Ezt az egészségügyi szolgáltatót vásárolta fel a Doktor24
- Belehúzott a forint az euróval szemben, de a dollárral nem bírt
- Ennyibe kerülnek az autópályamatrciák január 1-től – két régióban is nagy eltérés van a drágulásban
Személyes pénzügyek
Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek
Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek
Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Személyes pénzügyek
Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek
Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek
Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek
Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek
Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Kimagasló negyedéves eredményt közölt a Mol.
5 órája
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Ursula von der Leyen bejelentette.
6 órája
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Ebben nehéz lesz utolérni Ausztriát.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
-
Az Európai Néppárt szerint megszűntek Magyarországon a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető súlyos, tartós jogsértések
16:03
-
Zuhanórepülésben az amerikai részvénypiac
15:19
-
Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár
14:56
-
A GDP arányos szociális kiadások alapján Magyarország hátulról a harmadik Európában
13:30
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
2026. november 6. 08:07
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2026. november 6. 09:36
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
2026. november 6. 05:51
-
Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
2026. november 6. 07:46
-
Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
2026. november 6. 10:18


