2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Két hét múlva indul az újabb kör: a forinthitelesek és a tényleges devizahitelesek elszámolása. Az MNB szerint mintegy 3,5 millió szerződés érintett, de a visszatérített összeg nyomában sem lesz a deviza alapú hitelesek visszaírásának.

Hamarosan indul az elszámolás második felvonása, a bankok augusztus elsejétől kezdik kiküldeni a tájékoztató leveleket a forinthiteleseknek és a devizakölcsönüket devizában törlesztőknek.

Mintegy 3,5 millió forint- és közel 17 ezer devizában törlesztett hitelszerződés érintett, levelet csak azok kapnak, akiknek az esetében nem történt tisztességtelen kamat-, díj- vagy költségemelés - mondta az MTI-nek Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője. Az érintett adósok összesen 300-400 milliárd forint visszatérítésére számíthatnak. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára korábban úgy becsülte, hogy ősszel a forinthitelesek várhatóan összesen 250 milliárd forintot kaphatnak vissza. Korábbi cikkünkben jeleztük: a bankok szerint az érintettek közül 10-20 százalék között lehet azok aránya, akik egyáltalán valamit is remélhetnek a bankjuktól.

A további körök

Ősszel jönnek a végtörlesztők, esetükben az elszámolás nem volt automatikus, azt az ügyfeleknek kellett kezdeményezni. A mintegy 170 ezer érintettből ezzel a lehetőséggel csak pár tízezeren éltek, a várakozások szerint ők sem számíthatnak nagy pénzekre.

Az elszámolás további körében pedig azok számíthatnak némi visszatérítésre, akik 2010 novembere után vettek fel kölcsönt. A bankoknak ezekkel a hitelekkel nem kellett automatikusan elszámolniuk, de az MNB azonban közérdekű pert indíthatott ezért. Több mint kétszáz piaci szereplőből 56 önként vállalta, hogy visszafi zeti a vitatott tételeket, míg 16 hitelintézet esetében a jegybank perelt. Az eljárásoknak eddig kevesebb mint a fele zárult le jogerősen. Tegnap például az UCB Ingatlanhitel Zrt. ügyében hirdetett ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság részben megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék korábbi döntésének megfellebbezett rendelkezéseit, s egyes kifogásolt szerződési feltételeket tisztességesnek talált, nagyobbrészt azonban így is az MNB által képviselt álláspontot fogadta el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG