4p

Számít az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz az életbiztosítása havi díja, de nem a tényleges kor.

Életbiztosításoknál jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári év, azaz akik még idén kötnek biztosítást, azok még alacsonyabb díjjal tehetik meg azt. Egy előrehozott döntéssel 20 év alatt akár több százezer forintot lehet spórolni – hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.

Sokan elgondolkodnak egy kockázati életbiztosítás megkötésén, amikor kölcsönt vesznek fel, vagy gyermekük születik. Ez az a megoldás, ami védelmet, segítséget jelenthet a család számára akkor, ha valami tragédia történne, hiszen a biztosító ilyen esetben kifizeti a család, a kedvezményezettek számára a biztosítási összeget.

Az életbiztosítással szeretteinket védjük
Az életbiztosítással szeretteinket védjük
Fotó: DepositPhotos.com

De nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, lehet biztosítást kötni tartós betegségre, vagy munkahely elvesztésére is, ilyenkor a biztosító ezen események bekövetkeztekor havonta egy meghatározott összeget fizet a biztosítottnak.

Persze mindezért cserébe díjat számol fel a biztosító. Mekkora ez a díj? Sok mindenen befolyásolja a költség alakulását, de arra kevesen gondolnak, hogy mennyi minden múlhat két hónapon. Aki idén köt ilyen szerződést, az akár 5-10 százalékkal olcsóbban kaphatja meg ugyanazt az életbiztosítást, mint ha januárban indítaná el a folyamatot. De miért számít két hónap?

Az életkor döntő lehet az életbiztosításoknál

Természetesen függ a biztosítási díj attól, hogy mekkora időtávra szeretnénk védelmet, illetve mekkora összeget szeretnénk kapni a biztosítási esemény bekövetkeztekor, azaz mekkora a biztosítási összeg.

Emellett természetesen lényeges lehet a biztosított fizikai állapota és a jövőbeni kilátások is. Itt nagyon fontos lehet a kórelőzmény, a családi kórtörténet, illetve a kockázati tényezők. Ha például valaki túlsúlyos, vagy dohányzik, akkor ő kockázatosabb személynek minősül, emiatt a biztosítási díja is magasabb lehet.

Ilyen szempont az életkor is: ahogy idősödünk egyre gyakrabban jöhetnek elő betegségek, egészségügyi problémák. Márpedig az ebből eredő kockázatot is beárazzák a biztosítók, vagyis minél idősebben köt valaki kockázati életbiztosítást, annál magasabb lesz a díja.

Igen ám, de az életkort jellemzően nem pontos dátum, hanem naptári év alapján határozzák meg a biztosítók. Vagyis ebből a szempontból jövő januártól már egy évvel idősebbnek számítunk.

Fiatalabban is gondolhatunk öregségünkre
Fiatalabban is gondolhatunk öregségünkre
Fotó: DepositPhotos.com

Akár több százezer forintot is spórolhat az, aki még idén megköti a biztosítást

De mennyit számíthat egyetlen év a biztosítási díj esetében? Ennek szemléltetésére a Bankmonitor szakértői hoztak egy példát.

Az első esetben egy 1990-ben született személy kötne egy halálesetre szóló biztosítást, az időtartam 20 éves, a biztosítási összeg 20 millió forint. (Ha ezen 20 éven belül elhunyna a kérdéses személy, akkor a kedvezményezett kapna 20 millió forintot.)

A Bankmonitor kalkulátorában szereplő adatok alapján – 3 példa biztosító díjaiból kiindulva – ezen biztosítás havi díja 7446 forint és 11 233 forint között lehet. Ha a kérdéses személynél eltolódik a biztosításkötés a jövő évre, akkor már egy évvel idősebbnek fog minősül, így ugyanezen paraméterekkel a kalkulátor alapján várhatóan már 8071 forint és 11 570 forint között alakulhat a biztosítási díj.

Vagyis 2,91 – 7,74 százalékkal nő a havi díj csak azért, mert az érdeklődő várt két hónapot. Ez adott esetben a teljes időtartam alatt összességében 80 880 – 166 800 forinttal magasabb kiadást eredményezhet.

Hogyan érdemes biztosítást választani?

Természetesen számos biztosítás ajánlat van a piacon, ezeknél a díj pedig számos tényezőn múlik (ezek egy része jelen írásban is meg lettek említve), a fenti díjak csak tájékoztató jellegűek.

Emellett sok múlik azon is, hogy az egyes biztosítások pontosan milyen szolgáltatást tartalmaznak. Eltérő feltételek lehetnek a biztosítási összeg megfizetésével kapcsolatban. Például egyes biztosítók bizonyos extrém tevékenységek következtében keletkező káresemény mellett nem térítenek.

Mindenkinek érdemes a díjak mellett tüzetesen átolvasni a feltételeket, előírásokat, tájékoztatókat is és ez alapján kiválasztani a számára leginkább megfelelő konstrukciót. Ez egy nehéz feladat, melyben tudnak segíteni a biztosító szakemberei, vagy akár független szakértők is.

Egy dolog viszont borítékolható: aki tervez kockázati életbiztosítást kötni, annak érdemes sietnie – lehetőleg még ebben a hónapban elindítania a folyamatot –, mert várhatóan jövőre már drágábban lehet megkötni ugyanazt a biztosítást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
Személyes pénzügyek Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:55
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG