4p
Egy friss kutatás azt vizsgálta, hogy mennyire vagyunk elégedettek jelenlegi életszínvonalukkal. Ebből kiderült, bár egyre javul az életszínvonal és egyre elégedettebbek a magyarok is a jelenlegi helyzetükkel, mégis csak minden második megkérdezett tervez hosszabb-rövidebb vakációt az idén, és ők sem sokat szánnak rá.

A Provident Pénzügyi Zrt. és anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) által végzett nemzetközi reprezentatív kutatás szerint a háztartások egyre elégedettebbek életszínvonalukkal. Hazánkban 81 százalék volt azoknak az aránya, akik közömbösek vagy elégedettek jelenlegi helyzetükkel.

A 8000 fős reprezentatív kutatás azt vizsgálta, hogy az IPF leányvállalatok egyes országaiban a lakosság mennyire elégedett jelenlegi életszínvonalával: terveznek-e nyaralást, illetve mennyit költenek utazásra és szabadidős programokra. A felmérésben a következő országok vettek részt: Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Litvánia.

Elégedettek lennénk?

A válaszadók többsége (86 százalék) elégedett vagy közömbös a jelenlegi életszínvonalával kapcsolatban. Magyarországon összességében a válaszadók 81 százalék-a válaszolt így, ami a tavalyi évhez képest jelentős javulást mutat, hiszen 2015-ben ez a szám még csak 64 százalék volt. Meg kell jegyezni azonban, hogy míg az európai válaszadók 47 százalék-a volt kifejezetten elégedett az életszínvonalával, addig a magyaroknak mindössze 18 százalék-a vélekedik így.

A felmérésben résztvevő országok lakosai közül a litvánok bizonyultak a legkevésbé, a lengyelek és a csehek pedig a leginkább elégedettnek jelenlegi életszínvonalukkal. Mindkét utóbbi ország esetén a válaszadók több mint fele megfelelőnek találta helyzetét. Magyarországon a kutatás közel azonos arányban talált olyan résztvevőket, akik kifejezetten elégedettek, illetve elégedetlenek az életszínvonalukkal.

2016-ban elsősorban az élelmiszerre és háztartási cikkekre fordított kiadásaikat növelték. Azok a külföldi válaszadók, akik a tavalyi évhez viszonyítva kevesebbet költöttek idén, főként az utazásra, szórakozásra illetve a háztartási cikkre fordított kiadásaikat fogták vissza.A legóvatosabb költekezőknek idén a litvánok, a bolgárok és a magyarok bizonyultak, legszabadabban pedig a románok költekeznek idén a kérdőívre adott válaszaik szerint.Azok a magyar válaszadók, akik 2015-höz képest többet költenek az idei évben, leginkább a fogyasztói és háztartási cikkre, valamint szórakozásra fordítanak többet,míg, akik visszafogták kiadásaikat, szintén ezt a két területet, illetve a nyaralással kapcsolatos költségeket jelölték meg.

Arra a kérdésre, hogy mennyire jelentene problémát egy hirtelen, nem várt kiadás,a válaszadók 55 százaléka azt nyilatkozta, hogy nehezen tudnák kezelni a helyzetet.

Minden második válaszadó tervez idén nyaralást

A felmérésben résztvevők legnagyobb hányada (45 százalék) tervei szerint otthon tölti éves szabadságát, 26 százalék belföldi, 12 százalék pedig külföldi utazást tervez idén. A résztvevő országok közül legnagyobb arányban a litvánok tervezik otthon tölteni szabadságukat, a legnagyobb valószínűséggel pedig a románok készülnek utazásra az idén.

A nyaralással kapcsolatos kiadásokat illetően a válaszadók közel felének egyelőre nincsenek kiforrott pénzügyi elképzelései, csupán minden tizedik válaszadó nyilatkozta, hogy az idei évben többet fordít nyaralásra. Magyarországon is hasonló a helyzet. 52 százalék bizonytalan jelenleg a nyaralás költségeivel kapcsolatban és 8 százalék tervez idén többet költeni, a tavalyi büdzséhez képest.

A megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, hogy nem áll rendelkezésére elegendő összeg a nyaralás költségeinek fedezésére. Míg a cseh válaszadók inkább összegyűjtenék a szükséges pénzt, addig a magyarok és a litvánok külső pénzügyi forrásokat vennének igénybe. A magyarok a tavalyihoz hasonló összeget terveznek nyaralásra fordítani, a válaszadók 34 százaléka maximum 40 ezer forintot költene idén erre a célra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG