3p
Lényegében a család idősebb tagjairól való gondoskodás elve kap egyre inkább teret a nyugdíjas élettel kapcsolatos elképzelésekben - ha már az állam számára nehéz a finanszírozás. Ez a gondolat köszön vissza az új ptk öröklési szabályaiban és aligha nem ugyanez az elv vezette a Népesedési Kerekasztal utódóktól és azok iskolázottságától függő nyugdíjszámítási javaslatát is.

A kormány családpolitikai szellemisége összhangban van a Népesedési Kerekasztal által kidolgozott, új nyugdíjszámítási javaslattal, ezért akár már szeptemberben támogatást nyerhet a tervezet - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője. Ugyanakkor közölte, hogy a javaslat bevezetése hosszas előkészítést igényel, beleértve a költségvetési lehetőségeket is.

Harrach Péter emlékeztetett: a koncepció megegyezik a párt 2007-ben megjelent nyugdíjtervezetével. A Népesedési Kerekasztal olyan rendszerre tesz javaslatot, amely jutalmazza azokat, akik a közösség érdekében erőfeszítést tesznek, akik befizetéssel, illetve gondos gyermekneveléssel támogatják a rendszer fennmaradását - hangsúlyozta a frakcióvezető. Hozzátette: azok is kapnak majd nyugdíjat, akik nem vállaltak gyermeket, de az ő nyugdíjukat azok gyerekei fogják kitermelni, akik nemcsak vállalták, de megfelelő nevelésben és képzésben részesítették őket. A technikai részletek kidolgozása nem a frakció feladata, ők magát a koncepciót támogatják.

Részfeladatnak nevezte a politikus, hogy hány éves korig vállalt gyermekek után lehetne élni a magasabb nyugdíjjal.

Az elgondolás

A Népesedési Kerekasztalt a gyermekvállalási hajlandóság drasztikus visszaesése, valamint a járulékfizetésre alkalmas munkavállalók számának csökkenése együtt késztette arra, hogy olyan javaslatot dolgozzon ki, amelynek alapján az új nyugdíjrendszerben érvényesíteni lehetne a gyerekvállalás és -nevelés erőfeszítéseit is. Tervezetük szerint a gyermekneveléstől lehetne függővé tenni a nyugdíjkorhatárt, vagyis a normál korhatárnál azok kapnának járadékot, akik például legalább egy járulékfizetőt állítanak maguk helyett. Emellett a gyermekek számát is figyelembe vennék a fizetendő nyugdíjjáruléknál is. Ezt először a 35 év alatti korosztálynál, vagyis az 1979-ben és azután születettekre terjesztenék ki, mivel ők még dönthetnek másként a gyermekvállalásról.

A családra "nyomják" az időseket?

A javaslat azt is figyelembe venné, a gyermek hány éves koráig jár iskolába, hiszen nem mindegy, hogy 16 vagy 26 éves koráig tartanak-e el valakit. A jelenlegi rendszer csak azt veszi figyelembe, ki, mennyire gondoskodik járulékfizetéssel az időskorúakról, holott ahhoz, hogy a rendszer ne számolja fel önmagát és a társadalmat, elengedhetetlen feltétel, hogy az egyén neveljen maga után egy utódot, aki majd az ő időskorára fizet járulékot – érvelt Morvayné Bajai Zsuzsanna, a javaslat egyik kidolgozója. Korábban a Privátbankár.hu egyik cikkében foglalkoztunk azzal, hogy hasonló elveken alapulva a szülők öröklése is bekerült a Ptk. szabályai közé épp azzal az indoklással, hogy a szülők a gyermek nevelése során komoly összegeket áldoztak az utódra. Ezt a megoldás sokan egyfajta nyugdíj-kiegészítésnek látják – igaz, csak olyan esetben örökölhet a szülő, ha gyermeke utód nélkül hal meg.

A felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíj-megállapítási javaslat egyes elemeit a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság is megfontolandónak tartja – derült ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárnak a Nemzetnek adott korábbi interjújából.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG