2p
A csalók szerda éjjel külföldi terminálokon keresztül több Budapest Bank ügyfél számlájáról vettek le pénzt. Még nem tudni, hány károsult van, de más pénzintézetek is érintettek lehetnek a csalásban.

A Budapest Bank több ügyfelét is megkárosították ismeretlenek, akik külföldi bankterminálokon keresztül jutottak hozzá több százezer forintos összegekhez – értesült a Napi Gazdaság a pénzintézet több károsultjától is. Egyelőre nem tudni, hány sértettje lehet a csalásnak.

A károsultak egyike a lapnak név nélkül nyilatkozva elmondta, kedd este nyolc óra körül arra lett figyelmes, hogy néhány perc alatt egymás után 5-6  SMS-t kapott a pénzintézet automata üzenőrendszerétől. A nagyjából félpercenként érkező üzenetek arról tájékoztatták, hogy 50-60 ezer forintot vettek fel MasterCard bankkártyájával Indonéziában, Bali szigetén.

Ugrott 300 ezer forint

A csaló összesen háromszázezer forintot tudott megszerezni a számlájáról. A lap cikke szerint a károsult azonnal megpróbálta letiltani kártyáját a Budapest Banknál, azonban körülbelül 3 órán keresztül kellett próbálkoznia a telefonos ügyfélszolgálaton, mire végre sikerrel járt.

A társaság telefonos ügyintézője szerint azért nem lehetett őket elérni, mert rengetegen hívták őket hasonló visszaélések bejelentése miatt.

Aztán újra próbálkoztak

Szerdán hajnalban ismét – ezúttal egy dominikai bankautomatán keresztül – megpróbáltak pénzt felvenni a számlájáról.

A Budapest Bank jegyzőkönyvet vett fel az ügyben, és közölte: csak akkor tudja vizsgálni a csalás körülményeit és megfizetni a károkat, ha a sértett feljelentést tesz a rendőrségen. Ezt a Napi Gazdaságnak nyilatkozó károsult meg is tette.

Más bankok is érintettek lehetnek

Cs. Tóth Marianna, a Budapest Bank kommunikációs osztályának munkatársa a lap megkeresésére megerősítette, hogy több ügyfelüket is megkárosították ismeretlenek.

Pontos számot egyelőre nem tudott mondani, azonban hozzátette: információi szerint más magyarországi bankokat is érint a visszaélés. A bank munkatársa közölte: csalás gyanújával tettek feljelentést a rendőrségen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG