2p
Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira, miután holnap kihirdetik a felvételi ponthatárokat.

A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek. Az NN Biztosító reprezentatív kutatása szerint a hazai szülők 37 százaléka tervezi megtakarításaiból finanszírozni gyermeke továbbtanulását, míg 28 százalék úgy látja, hogy jövőbeli fizetése elegendő lesz arra, hogy a gyermek felsőoktatását támogatni tudja.

A piacon elérhetőek olyan termékek, amelyek segítségével a szülők előre gondoskodhatnak a gyermek felsőoktatási költségeinek fedezéséről.

Családok tízezrei kezdhetik meg a felkészülést az új tanévre, miután július 25-én hivatalosan kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az egyetemi, főiskolai tanulmányok megkezdése ugyanakkor jókora költségekkel is jár, hiszen az albérleti vagy kollégiumi díjak, önköltséges képzés esetén a tandíj, továbbá esetlegesen a tankönyvek ára is megterhelheti a családi kasszát.

Nem megtakarításból fizetik

A NN Biztosító közelmúltban készült, reprezentatív kutatásából az derült ki, hogy a magyar szülők mindössze 37 százaléka tervezi azt, hogy gyermeke továbbtanulását megtakarításából fogja finanszírozni. A többség, 61 százalék úgy gondolja, hogy a majdani havi fizetésből fogja támogatni gyermekét, 28 százalék pedig azzal számol, hogy a havi fizetés mellett más forrást nem is fog erre a célra fordítani. A szülők 24 százaléka úgy gondolja, hogy a gyermek ösztöndíja elég lesz arra, hogy finanszírozni tudja a továbbtanulás költségeit. Minden ötödik szülő úgy véli, a gyermek a tanulás mellett is dolgozni fog majd, míg 13 százalék diákhitelt vagy egyéb hitelt tervez igénybe venni a továbbtanulás finanszírozása céljából.

Az NN kutatásának eredményei arra is rávilágítanak, hogy a szülők 73 százaléka fontosnak érzi, hogy gyermeke továbbtanuljon, és 81 százalék tulajdonít kiemelt jelentőséget annak, hogy a gyermek minél hamarabb önálló legyen. Ennek ellenére mindössze a családok felének van olyan megtakarítása, amellyel kifejezetten a gyermeket szeretné támogatni. Az NN Biztosító emiatt öngondoskodási programot javasol.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG