3p
Holnap utalja az államkincstár a hónapban esedékes második családi pótlékot. Túlságosan azonban nem örülhetnek az érintettek, hiszen ebben az esetben nem extra, egyszeri és ünnep előtti pluszjuttatásról van szó.

Az előző évekhez hasonlóan idén decemberben is kétszer kapnak pénzt azok a szülők, akik jogosultak családi pótlékra. Ez azonban nem egy egyszeri plusz juttatás, hanem az év végi ünnepek miatt előrehozott januári járandóság.

A decemberben esedékes pótlékot az államkincstár hó elején, másodikán elutalta a családoknak, a második, papíron januári kiutalás december 19-én, tehát holnap történik meg. Ez azt jelenti, hogy akikhez készpénz formájában érkezik a juttatás, azok is a napokban hozzájutnak.

Nyilván az igazán rászorulóknak, akik alacsonyabb jövedelemből kénytelenek megélni, különösen jól jön az ünnepek előtt az a pár ezer forint plusz, ezzel párhuzamosan ugyanakkor rendkívül megnehezíti az újév első hónapját. Ekkor ugyanis a korábbi utalás miatt, nem érkezik családi pótlék az érintettekhez.

Az alanyi jogon járó családi pótlék összege egyébként 2008 óta változatlan. Az ellenzék rendszeresen felveti, hogy szükség lenne ezt a juttatást is megemelni, ha már a kormány családbarátként tekint magára és rendre előhozakodik a családtámogatási rendszerrel. Ám az alanyi jogon járó ellátási forma némiképp ellentétes a kormányzati logikával, mely sokkal inkább a munkához, a fizetésekhez köti a támogatásokat, lásd a személyi jövedelemadóból érvényesíthető családi adókedvezmény.

A családi pótlék összege jelenleg egy gyermek esetén 12 200 forint, ha a fiatalkorút egyedülálló szülő neveli, akkor kicsit magasabb az összeg, 13 700 forint. Ha a szülők két gyermeket nevelnek, akkor gyerekenként 13 000 forintot kapnak, 3 vagy több gyermeknél pedig gyerekenként 16 ezer forintot utal az állam. Az ellátás minden esetben némileg magasabb akkor, ha a gyerekeket egyedülálló szülő nevelni, vagy tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyerekről van szó.

Ugyanakkor ez az összeg jó eséllyel nem minden érintetthez jut el. Ha ugyanis a gyerek az óvodában igazolatlanul mulasztott 20 nevelési napot, vagy az iskolában 50 tanórát hagyott ki nyomós indok nélkül, akkor megvonják a szülőktől a családi pótlékot. Mint arról nemrég beszámoltunk, Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a 2018/2019-es tanévben 11 340 fő rendelkezett 50-nél több igazolatlan órával. Vagyis ennyi érintett miatt estek el a szülők a családi pótléktól.

Az államtitkár szerint a szüneteltetés jogintézménye azért indokolt, mert a családi pótlék az állam hozzájárulása a gyermek nevelési, iskoláztatási költségeihez. Az állam részéről az az elvárás, hogy a családi pótlékra jogosult szülő gondoskodjon arról, hogy a gyermeke megfelelően teljesítse a számára előírt óvoda- és iskolalátogatási kötelezettséget.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG