3p
A harmadik és további gyermekek után egy-egy milliót kifizet a kormány a jelzáloghitelekből, mindenhol bölcsődét építenek, a külföldön dolgozóknak is adnak anyasági támogatást. A Diákhitelt elengedik a háromgyermekes anyáknak, emelik a kétgyerekesek adókedvezményét.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon a Budapest Kongresszusi Központban 2017. május 25-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kormány döntése szerint a jelzáloghitellel rendelkező családok a harmadik és további gyermekek esetén egy-egy millió forintot leírhatnak a tartozásukból, azt az állam át fogja tőlük vállalni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozóján.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy "soha nem látott" bölcsődefejlesztésekbe kezdenek; mindenhol, ahol családok élnek, bölcsődét építenek, illetve ha kell, felújítják a meglévőket. Bejelentette: a külföldön tartózkodó vagy ott élő magyarok előtt is "óvatosan" megnyitják a családtámogatási rendszert, jövőre már ők is kaphatnak a gyermek születése után anyasági támogatást, és az egész Kárpát-medencében jegyezhetnek babakötvényt is.

A kormányfő bejelentette: Kopp Mária szellemiségét "ideidézve" kutatóintézetet hoznak létre, hogy a családok segítésére, a családpolitika filozófiai megalapozásához, az európai és a világhelyzet megértéséhez megfelelő intellektuális muníció álljon rendelkezésre.

Emelkedik a családi adókedvezmény, elengedik a Diákhitelt

A kormány tovább emeli a családi adókedvezmény mértékét, ennek "középpontjába a kétgyermekes családokat állítják" - fogalmazott a miniszterelnök.

A program részeként a diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nőknek két gyermek esetén a tartozás 50 százalékát, három vagy több gyermek esetén a teljes adósságot elengedik. A diplomás gyed időtartamát kitolják egy évvel, így a gyermek kétéves koráig meghosszabbodik az egyetemisták esetében is.

Nemzeti ügy a születési ráta emelése

Kevesebb mint negyven év alatt Magyarországon "elfogyott" csaknem egymillió ember. Ez több, mint a második világháború alatt elszenvedett teljes emberveszteségünk - hívta fel a figyelmet Orbán.

2030-ra 2,1 százalékra kell emelni Magyarországon a születési rátát, a természetes reprodukció helyreállítása nem egy a nemzeti ügyek közül, hanem "a nemzeti ügy", nem egy európai ügy, hanem "ez az európai ügy" - fogalmazott.

Meg akarják fordítani a demográfiai folyamatokat

A közelgő 2018-as választások mellett a demográfiai folyamatok is erősen indokolják a kormány lépéseit, főleg hogy a helyzetet semmiképp sem hajlandó bevándorlással kezelni a kormány - "saját erőből" szeretnének úrrá lenni a népesség fogyásán.

A KSH statisztikái szerint a természetes fogyás két hónap alatt elérte a 12 288 főt - ez nem csak a kiugró halálozási statisztikának köszönhető, hanem a születések száma is csökkent még tavalyhoz képest is. A házasságkötések száma tizedével esett egy év alatt.

Az elmúlt időszakban annyi magyar fiatal hagyta el az országot, hogy most már külföldön születik meg minden hatodik magyar gyerek. 2010 óta – vagyis a második Orbán-kormány hivatalba lépésének évétől – 78 ezer gyerek született külföldön magyar szülőtől.

Eközben egy frissen publikált nagyszabású kutatás szerint a fiatalok és a középkorúak jelentős hányada elvágyódik Magyarországról, sokan már szervezik is külföldre költözésüket. Ha terveiket valóra váltják, pár éven belül további 370 ezer ember hagyhatja el az országot - márpedig el is kezdték a költözés szervezését, az álláskeresést, a nyelvtanulást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG