3p
A német családügyi miniszter kidolgozott egy koncepciót, amely szerint az elvált apák adózási könnyítést kapnának. Javítani akarnak jogállásukon és megkönnyíteni, hogy a gyermeknevelésben részt vállaljanak. Gyerekelhelyezési vita esetén tanácsadásra küldenék a párokat.

Ha egy kapcsolatnak vége, a gyerekek szenvednek ettől leginkább. Ahol csak lehetséges, szeretném megkönnyíteni, hogy a árok a válás ellenére közösen vállalják a szülői felelősséget – idézi Katarina Barley családügyi minisztert a Süddeutsche Zeitung. A gyermekeiket egyedül nevelő apák számára adókönnyítést terveznek, amit még a hétvégi választások előtt bemutatnának. (A Parlament, a Bundestag utolsó ülése ugyanakkor már lezajlott, így ebből a választások előtt már nyilván nem lesz új jogszabály – a szerk.)

Azt is tervezik, hogy a szétvált házaspárokat először tanácsadásra küldik, mielőtt a gyerekelhelyezéssel kapcsolatos eljárást megkezdenék. Változások várhatók a gyerekelhelyezésben és a kiskeresetűek támogatásában.

Az apák szervezetei lobbiznak

Németországban Magyarországhoz hasonlóan alacsony a gyerekszületések száma, az úgynevezett termékenységi ráta (az egy nőre jutó születések száma) az utóbbi években mindkét államban 1,4-1,5 körül járt. A lakosság szinten tartásához – elvándorlás nélkül – legalább 2,1 körüli érték kéne.

Németországban évi 200 ezer gyermek szenved a szülők szétválása miatt. A miniszter bevallottan a választás után is miniszter szeretne maradni. Most az apák szervezeteinek panaszai nyomán vállalta fel ezt az ügyet, amelyek régen sérelmezték, hogy az elvált apák hátrányt szenvednek.

Költségeket is le lehetne vonni

Eddig például csak az vehetett igénybe családi adókedvezményt, akinél a gyermek lakott. Általában az anya, még akkor is, ha a gyermek gyakran ingázott a két szülő között. Most azt szeretnék elérni, hogy az elvált apák is jogosultak legyenek a személyi jövedelemadó-kedvezmény igénybe vételére, ha legalább egyharmad részben övék a gyerek felügyeleti joga.

Együttes felügyeleti jog esetén a két szülő 550-550 euró (mintegy 170-170 ezer forint) adólevonásra lenne jogosult Németországban. Ráadásul a lakhatási költségeket duplán le lehetne vonni és utazási költségeket is el lehetne számolni.

Nálunk már van ilyen

Magyarországon korábban szintén az volt a fő szabály, hogy a gyerekkel egy háztartásban élő szülő kapott adókedvezményt. Ez azonban ez év elejétől megváltozott, 50-50 százalékban kaphat szja-kedvezményt (és családi pótlékot) a két szülő, ha „a gyermek gondozását, nevelését saját háztartásaikban felváltva biztosítják”. (Erről a NAV tájékoztatója itt olvasható.)

A gyerekeikkel nem együtt élő német apáknak egyes adatok szerint a fele nem fizet gyerektartást, egynegyedük pedig a kelleténél kevesebbet. Ezért az állam jelentős segélyeket fizet a mélyszegénység által fenyegetett anyáknak – írta egy korábbi cikk. Mintegy 2,3 millió gyermek él egyszülős családokban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG