3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A magyarországi lakóingatlanok háromnegyede rendelkezik valamilyen lakásbiztosítással, ugyanakkor a szerződések alig 20 százalékát ellenőrizték az elmúlt 1 évben, több mint 60 százalékukat pedig 1-3 éve vagy még annál is korábban kötötték és azóta nem vizsgálták felül.

A Mabisz adatai alapján az elmúlt évek negatív tendenciája után - 2010 és 2013 között közel 93 ezerrel csökkent a lakásbiztosítási szerződések száma-, 2014-ben 13 ezerrel növekedett a szerződésszám az előző évhez képest, így mostanra elérte a 2,999 milliót.

Nagyságrendileg a lakóingatlanok 70 százaléka rendelkezik valamilyen lakásbiztosítással. Bár a magyarországi lakásbiztosítási lefedettség viszonylag magas, a Genertel 500 fős lekérdezéséből az derült ki, hogy a megkérdezettek nem szívesen áldoznak arra időt, hogy a biztosítási szerződésüket időről időre felülvizsgálják, és amennyiben szükséges, megújítsák. Bár a család egyik legfontosabb vagyontárgyáról van szó, megdöbbentő, hogy a válaszadók 61 százaléka azzal sincsen tisztában, hogy lakásbiztosítása megfelelő védelmet nyújt-e. A felmérésből az is kiderült, hogy a lakásbiztosítási szerződések csupán 20 százalékát újították meg az elmúlt 1 évben, míg több mint 60 százalékukat 1-3 éve vagy még annál is korábban kötötték és azóta nem módosították.

Milyen kockázatoktól tart leginkább?. Forrás: Genertel

Már nem annyit ér a lakásod

A lakás értéke jelentősen változhat bővítésnél vagy korszerűsítésnél, de az ingóságok értéke is megugorhat nagyobb értékű elektronikai eszközök vásárlása esetén. Ha a biztosítást nem igazítják az új körülményekhez, az ingatlan alulbiztosított lesz, így kár esetén a biztosító csak részlegesen tud kártérítést nyújtani.

Évente tehát mindenképpen fontos átgondolni, milyen értéknövelő beruházásokat végeztünk az ingatlanban. Ilyen lehet a lakásfelújítás, új elektronikai eszköz beszerzése, új bútor vásárlása, a ház leszigetelése vagy az épülethez való hozzáépítés is. Jelezzük mindezt a biztosítónknak, és érdemes új kalkulációt is kérni, különben kár esetén könnyen előfordulhat, hogy a biztosító csak részlegesen fogja a kárt megtéríteni.

A biztosítók kedvező díjkínálatának következtében lehetőség van személyre, ingatlanra szabott, kiegészítő szolgáltatásokat is tartalmazó szerződések kötésére. A nem kellő védelmet nyújtó lakásbiztosítások hátrányai csak a bekövetkezett baj esetén válnak igazán érezhetővé.

Milyen kockázatoktól tart leginkább?

Az elmúlt években a társaságnál leggyakrabban jelzett ingatlanhoz kapcsolódó káresetek a vihar-, vezetékes vízkár, valamint az üvegtörés  voltak. A felmérés válaszadói a leginkább tartott kockázatok között a tűzön és betörésen kívül a vizet és elektronikus hibákat, villámkárt említették, mint azokat, amitől a leginkább szeretnék megóvni ingatlanjukat és ingóságaikat.

 

Mi alapján választja ki az adott biztosítót?

A megkérdezettek 70 százaléka változatlanul az árat, illetve a kedvezményeket tekinti elsődlegesnek, amikor biztosítót választ, kis részüknek fontos, ha megbízható ismerősöknek már voltak jó tapasztalatai egy adott biztosítóval, míg a hirdetések alig játszanak szerepet a választásnál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG