2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak.

A törvényjavaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, amelynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege, kamatot nem számítana fel az állam, és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna a bérlő igénye esetén. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének, így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.

A NET Zrt.-t a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi akcióterv alapján hozta létre a kormány 2011-ben. A programban az állam megvásárolta a hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát és biztosítja számukra évek óta a bérlés lehetőségét. A programnak köszönhetően 36 ezer otthont tudtak megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.

Részletfizetésre is lenne lehetőség

A tervezet szerint azoknak a bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani. A nehéz anyagi helyzetben lévők számára továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel.

Egészségügyi dolgozók kaphatják meg a lakásokat

Az mfor.hu cikke szerint a megüresedő ingatlanokat először egészségügyi szolgálati lakáscélra kínálják fel, ami pedig erre nem megfelelő, azt árverésre bocsátják. Ami pedig a legvégén megmarad, a területileg illetékes önkormányzathoz kerül, vagyis az országosan jellemző bérlakáshiány enyhítését szolgálják majd ezek a lakások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Elrajtolt a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenye
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:11
Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A második online fordulóban már szóbeli feladatok is várnak a gimnazista csapatokra.
Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
Személyes pénzügyek Még hogy nincs verseny a bankok között? Ettől az ajánlattól hanyatt fog esni!
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 12:12
Az eddiginél is alacsonyabb, 2,79 százalékos, éves kamattal kínálja az Otthon Start hitelt a Gránit Bank, ezzel újra a pénzintézetnél érhető el a legkedvezőbb kamat a piacon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt hónapokban sorban bővítettek a támogatott hitel kedvezményein a bankok, és a rendkívül erős kereslet – illetve verseny – nyomán számítani lehet újabb lépések bejelentésére is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG