3p

Rögtön összefüggésbe hozták Magyar Pétert a tömeges bombafenyegetéssel – de kinek is állhattak ezek az érdekében? Hazaárulásnak tűnik, ami a Rákosrendezőn történik, és még sokba is fájhat nekünk. Kinek a pénzéből is fizet ki Orbán Viktor 1700 milliárd forintot – és kinek? Akadozik a Rogán-gépezet, de még nagyot tud ütni. Már Iránt is példának tekinti a kormányfő? Csurran, cseppen Majka sikeréből a Tiszának is? Ezekről a témákról is szó esett az Ez Viszont Privát 36. adásában, amelyben Csabai Károly, Gáspár András és Litván Dániel beszélgettek.

Még keresték a bombákat a magyar iskolákban, amikor már arról beszéltek a kormánypárti véleményvezérek, hogy Magyar Péter is felelős a történtekért. Pedig, ha valakinek, akkor inkább a kormánynak jöhetett jól egy ilyen fenyegetés.

Van is miről elterelni a figyelmet, mert elképesztő és botrányos a Rákos-Dubaj ügye. Aprópénzért adnák el a főváros egy városnegyedét, és közben még a jogbiztonság is kapna egy újabb rúgást. Kinek lenne ez jó? Mert az országnak biztosan nagyon rossz lesz, ha valósággá válik a lázálom.

Az Ez Viszont Privát legfrissebb adásában Csabai Károly, az Klasszis Médiához tartozó Mfor és Privátbankár főszerkesztője, Gáspár András, Klasszis Média lapigazgatója, és Litván Dániel újságíró beszélgettek. A fentiek mellett szóba került még Magyar Péter BL-döntője, az Integritás Hatóság körüli furcsaságok, vagy éppen az is, ki és miből is kapja azt az 1700 milliárdot, amelyet Orbán Viktor nagylelkűen szétoszt népe között.

És ami mindezt összefogja: immár Oroszország és Irán a követendő példa? Elfogy Orbán Viktor szerencséje? Mi lesz Rogán Antal szankciós listás helyével? Ez már itt tényleg Bindzsisztán?

Témák:

00:00:00 Intró
00:01:33 Beköszönés
00:02:35 Bombariadóhullám – kinek állt ez érdekében?
00:08:03 Erről is Magyar Péter tehet? Hát persze!
00:10:24 Előrehozott helyett elhalasztott választások lesznek?
00:12:02 Kezdik magukat elbízni a Tisza hívei? Élesben dől el, hogy is állunk
00:19:20 Akadozik a Rogán-gépezet, a gazdaság padlón
00:25:00 Ki is kapja ezt az 1700 milliárdot?
00:30:25 Mini-Dubaj: ez tényleg hazaárulás
00:40:15 Mindannyiunknak fájni fog a Mini-Dubaj
00:45:22 Mi a fene folyik az Integritás Hatóságnál – Rogán Antal keze messzire elér?
00:52:40 Orbán Viktor már Iránt tekinti példának és bekeményít
00:59:34 Elfogy Orbán Viktor szerencséje? Mi lesz Rogán Antal szankciójával?
01:02:40 Csurran, cseppen Majka sikeréből Magyar Péternek is?
01:07:47 Hol van még a vége? Elköszönés

A korábbi adásokat itt érhetik el.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort: 

Podcast csatornánk elérhetőségei az összes elérhető platformon >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

Podcastjeink az Apple Podcasts-en >>

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Nemhogy 25, hanem 50 százalékkal kellene emelni a közalkalmazottak bérét – mondja az utca embere
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. november 7. 11:24
A kormány a választási ígéretként elhangzottnál alacsonyabb béremelést tervez az állami szektorban. Járókelőket kérdeztünk, hogy miként vélekednek erről.
Szubjektív Ezek mind megőrültek? Essen, a társasjátékosok Mekkája
Durucz Dávid | 2026. november 7. 06:01
Soha nem ünnepelték még ennyien együtt a társasjátékokat, mint idén Essenben. Négy nap alatt összesen 230 ezren zarándokoltak el a német városba, hogy színes kartondobozokba rakott papír-, fa- és műanyagdarabok helyzetét módosítgassák az asztalokon – vagy erről eszmét cseréljenek. Ezek mind megőrültek? A Világjáró élménybeszámolójából talán ez is kiderül.
Szubjektív Történelmi pofont kapott Trump, az iráni háború és a benzinszámla miatt büntettek a választók – Ez Viszont Privát
Dobos Zoltán – Havas Gábor – Izsó Márton – Kollár Dóra – Wéber Balázs | 2026. november 6. 18:44
Az előrejelzettnél is jóval súlyosabb vereséget szenvedett a Republikánus Párt a félidős választásokon: az amerikaiak megbüntették Donald Trumpot az indokolatlan és méregdrága iráni háború, valamint az emiatt is zuhanó életszínvonal miatt. A párton belül már meg is indult az elhatárolódás az elnöktől – de vajon kik és milyen eséllyel szállnak majd harcba az elnöki székért 2028-ban? Mindeközben itthon több évtizedes késlekedés után megnyitották az ügynökaktákat. A cél dicséretes, a kivitelezés erősen problémás. De hogyan lehet feldolgozni a múlt traumáit?
Szubjektív A város, amire még mindig dühös Donald Trump
Kormos Olga | 2026. október 31. 05:57
Csak harmadik próbálkozásra sikerült eljutnunk Norvégia fővárosába. Az első két alkalommal a WizzAir törölte a nyáron lefoglalt járatunkat, így harmadszor már a Norwegian Airlinesra bíztuk magunkat. A Világjáró ezúttal Oslóban járt, ahol nincsenek kátyúk az utakon, nem láttunk kalauzt a villamoson és irigylésre méltó a nyugalom.
Szubjektív Mi vár a kisbefektetőkre a tiszás gazdaságpolitikával? Ez Viszont Privát
Csabai Károly - Eidenpenz József - Havas Gábor - Imre Lőrinc - Izsó Márton | 2026. október 30. 19:20
Igazi gazdasági nagyüzem tombol Magyarországon, mióta Magyar Péter miniszterelnök október 19-én ismertette a 2027-es költségvetés legfontosabb számait és irányait. A jövő évi büdzsét már a Költségvetési Tanács is értékelte, miközben a Pénzügyminisztérium publikálta a 2030-ig szóló konvergenciajelentését, és az őszi adócsomagot is benyújtotta a parlament elé. Eközben megismerhettük a harmadik negyedéves magyar GDP-adatot, ami már teljes egészében a Tisza kormányzásához köthető.
Szubjektív Az utca embere szerint éppen ideje volt Matolcsy György letartóztatásának
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 27. 05:44
A jegybank korábbi elnökét, Matolcsy Györgyöt letartóztatták. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy mit gondolnak erről, ki a felelős azért, hogy idáig fajultak a dolgok. Aziránt is érdeklődtünk, hogy szerintük milyen büntetést kaphat.
Szubjektív Az Isonzótól Triesztig, avagy véres történelem és csábító gasztronómia
Elek Lenke | 2026. október 24. 06:01
Olaszország nem csak pasta és pizza, nem csak Róma és Velence. De nem is csak Milánó, amely most éppen nem tartozik a nyugodt pihenést biztosító városok közé. Ha a tömegtől irtózik valaki, de nagy ínyenc, akkor Friuli Venezia Giulia ideális úticél. Ráadásul a magyar vonatkozásai is sokrétűek – szomorúak és szívderítőek egyaránt. A Világjáró e heti állomása ez a Magyarországhoz közel fekvő olasz tartomány.
Szubjektív Az ország egyhavi nyugdíja tűnhetett el az MNB-botrányban – Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Nagy Károly – Wéber Balázs | 2026. október 23. 18:31
A héten több szempontból is mérföldkőhöz érkezett a Tisza-kormány: hétfőn Magyar Péter miniszterelnök maratoni beszédben rántotta le a leplet a 2027-es költségvetésről, szerdán pedig az ügyészség őrizetbe vette Matolcsy György volt jegybankelnököt az úgynevezett MNB-ügyben. Sőt, Matolcsy Ádám ellen körözést adtak ki MNB-ügyben, így Matolcsy György fia a sportkocsikat a Gyorskocsi utcai börtönre lehet kénytelen felcserélni – ha nyomára bukkannak a hatóságok. Miről szól az MNB-botrány, és ki kerülhet legközelebb a hatóságok célkeresztjébe?  Kinek kedvez és kinek nem az új adórendszer, és tartható lesz-e a költségvetés?
Szubjektív Megnyugvás, megszabadulás valamitől – ezt mondja az utca embere október 23-ról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 23. 05:51
Az 1956-os forradalom 70. évfordulóját ünnepli ma Magyarország. Járókelőket kérdeztünk ennek jelentőségéről, a közös ünneplés esélyéről és a mai Oroszország jelentette kihívásról.
Szubjektív Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?
Valkai Nikoletta | 2026. október 17. 05:52
Erdoğan országa beelőzött minket, és már a közös valutával fizet – legalábbis néhány napig így hittük. Óvárosi bolyongás, az isztambuli Kék Mecset kistestvére, morajló zuhatag és egy tengeri élménypark, amelyet sokadszorra sem lehet megunni. Mégis maradt bennünk némi rossz érzés. Hova tűntek az oroszok? Van-e élet az all inclusive-on túl? Világjáró rovatunkban ezúttal Sidéből fedeztük fel a török tengerpartot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG