4p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A mesterséges intelligencia 2024-ben berágta magát a vállalatok tevékenységébe. Még az üzleti modelljüket is megváltoztatja. Vigyázni kell azonban, mert egy kétélű fegyverről van szó. 

A mesterséges intelligencia (MI), amely 2022 őszén indult hódító útjára, 2023-ban és 2024-ben egyre jobban beépült a vállaltok működésébe. Abban egyetértenek a szakértők, hogy azok a nagy cégek, amelyek késlekednek az integrálásával, súlyos kockázatot vállalnak. Az kevésbé látszik, hogy azokat is veszély fenyegeti-e, akik nem kellő körültekintéssel engedik be a falaikon belülre az MI-t.

Az amerikai AP hírügynökség minderről Dan Priestet, a PwC illetékes igazgatóját kérdezte. A PwC a világ egyik legnagyobb üzleti tanácsadó cégeként rengetek vállalattal kerül kapcsolatba a legkülönbözőbb ágazatokból. Ezek tapasztalataiból okulva fejleszti a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatos tanácsait.

Priest szerint 2024 az az év volt, amikor az MI teljes fegyverzetben megjelent a vállatok technológiai támogatásának piacán. Egyetért a szakértők várakozásával, miszerint 2025 az úgynevezett skálázás éve lesz. A cégeknek meg kell tanulniuk, milyen feladatok megoldására, milyen támogatást vegyenek igénybe a mesterséges intelligenciától.

Egyfajta divatként terjedt a cégek körében az MI 2024-ben

A szakértő azt tapasztalta 2024-ben, hogy a vállalatok körében divatba jött a mesterséges intelligencia. A PwC végzett egy kutatást olyan cégeket megkeresve, amelyek szerepelnek a világ legnagyobb vállalatait tömörítő Fortune 1000-es listán. A megkérdezettek majdnem fele azt mondta, hogy már integrálta a vállalati folyamataiba az MI-t.

Óvatosan kell bánni vele
Óvatosan kell bánni vele
Fotó: Depositphotos

Harmaduk a termékei fejlesztésében és gyártásában, illetve a szolgáltatásaiban is támaszkodik az új technológiára. A cégvezetők beszámolója szerint a mesterséges intelligencia befolyásolja az üzleti stratégiájukat, sőt az alapvető üzleti modelljüket is. Az utóbbiról a vezérigazgatók majdnem háromnegyede, 73 százaléka számolt be.

A kereslet előrejelzése és a személyre szabás az MI fő erőssége

Priest úgy látja, hogy a vállalatok elsősorban két dologban látják hasznát a mesterséges intelligencia közreműködésének. Az egyik a fogyasztói kereslet előrejelzése, a másik az ügyfelek személyre szabott kiszolgálása. Példaként a tengeri üdülőhajókat hozta fel az AP-nek adott interjújában. Ezek többféle szolgáltatást kínálnak vendégeiknek.

Üzemeltetőiknek tudniuk kell, milyen élelmiszereket halmozzanak fel egy-egy út előtt és milyen kirándulásokat ajánljanak azokban a kikötőkben, amelyeket a hajóút alatt érintenek. Az MI segítségével, amely adatbázisaik alapján feldolgozza a korábbi tapasztalataikat, be tudják lőni, melyek azok az ételek, amelyeket az utasok választanak, miből menyit kell spejzolni vagy a kikötőkben beszerezni a hajóút alatt. Ugyanígy előre tudják jelezni, milyen kirándulási lehetőségekre mekkora lesz az igény.

Vigyázat! Kétélű fegyver lehet a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia modellek nem egységesek. Különböző érettségű szintjeik eltérő felhasználási lehetőségeket kínálnak. Előfordul például, hogy az ügyfélszolgálatokon működő MI hallucinációi alapján téves információt szolgáltat a hozzá forduló ügyfélnek. Ez szembefordíthat egyeseket a rosszul trenírozott mesterséges intelligenciát alkalmazó vállalattal.

Hasonló a helyzet a cégek legbizalmasabb információival. Minden vállalatnak végig kell gondolnia, mit akar megosztani az MI-vel és mi az, amit nem akar megtanítani neki. Elkerülendő ugyanis, hogy amikor az önállóan kommunikál a külvilággal, például egy, a mesterséges intelligencia trenírozását végző szolgáltatóval, esetleg kifecsegi a vállalati titkot. Priest ezzel együtt azt tartja a legnagyobb kockázatnak, ha egy vállalat nem méri föl, milyen lehetősége van az MI alkalmazására, és nem teszi meg ennek érdekében a szükséges lépéseket. Ha 2025 valóban a skálázás éve lesz, akkor kiderülhet, hogy igényeikhez és pénztárcáikhoz képest mely cégeknek mit lehet ajánlani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika AI kutatja a gyógyszereket, több milliárd dollárért áll össze velük egy amerikai nagyágyú
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:07
Kétmilliárd dolláros megállapodást köt Amerika egyik legnagyobb gyógyszercége. Az Eli Lilly egy mesterséges intelligenciát (AI/MI) használó vállalattal társul.
Tudomány-technika Minden Telekom-ügyfélnek: komoly tárgyalások folytak a jövőről
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 06:36
Jó hír, hogy fontos alaprendszert sikerült bebiztosítania a vállalatnak a következő időszakra.
Tudomány-technika Sokkoló űrbaleset: meg se tudott szólalni az asztronauta, azóta se értik miért
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 14:49
Első alkalommal kellett sürgősséggel ervakuálni.
Tudomány-technika Még nem tudja? Forradalmian olcsó kütyütől zeng most az internet, mutatjuk
Czwick Dávid | 2026. március 29. 10:09
Hogy éri ez meg bárkinek is? Meghozta a jókedvű, színes tavaszt Amerika kedvenc nagyvállalata ezzel az újonnan piacra dobott masinával. Ravasz üzleti megoldásokat, technikai rafinériát is elsütöttek. Filmezés vagy irodai munka? Az új MacBook az ígéretek szerint mindenhol bevethető, árcédulája csábító. Íme a válaszok!
Tudomány-technika Lebukott a kínai high tech hintó a német utakon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 16:59
Még hónapokig nem lesznek elérhetők ezek a járgányok a vén kontinensen, Németországban most mégis felbukkant az egyik modell.
Tudomány-technika Kapaszkodjon: a nagykövetség semmi, mobilappokba bújhattak az orosz machinátorok
Czwick Dávid | 2026. március 15. 14:38
A holland titkosszolgálatoknak kellett figyelmeztetnie bizonyos digitális felhasználókat, hiszen szerintük az orosz kormányzati hackerek már a spájzban vannak. Digitálisan. Mindenki érintett, aki kütyüt nyomkod? Melyik appokra kell kiemelten figyelni? Sok a kérdés, mivel népszerű üzenetküldő felületek is érintettek lehetnek. Íme a részletek, extra kiberbiztonsági tippekkel.
Tudomány-technika Lemondott az OpenAI egyik vezetője a Pentagonnal kötött megállapodás miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 8. 14:31
Lemondott az OpenAI robotikai csapatának vezetője, miután a vállalat leszerződött az amerikai védelmi minisztériummal.
Tudomány-technika „Képtelenek vagytok túlélni enélkül?” – sorra jönnek a zaklatott reakciók a politika és az AI cselszövése miatt
Czwick Dávid | 2026. március 7. 17:01
Fellángolt a kampány, mely szemmel láthatóan méretes, kétségbeesett reakciókat hoz, ha a politika egy bizonyos szintnél mélyebben alkalmazza vagy csak alkalmazná a mesterséges intelligenciát (MI/AI). Külföldön a legújabb fejlemény, hogy szinte politikai mozgalommá válik egy kormány és az AI-ipar egy nem túl szerencsés összefonódása miatti tiltakozás. Újabb fordulat az MI térhódításának eseménysorában, mely az egyik első AI-óriást is megrengetheti.
Tudomány-technika A gyerekrendezvények háromnegyede veszélyesen hangos
Privátbankár.hu | 2026. március 4. 13:15
A gyermekkori hallásvédelem sürgető kérdésére hívta fel a figyelmet a Hallás Világnapján tartott sajtótájékoztató, amelyet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezett a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti Klinikájával, a Budapesti Műszaki Egyetemmel és az MTA Akusztikai Bizottságával közösen. A rendezvényen bemutatott kutatási eredmények szerint a Magyarországon vizsgált gyerekrendezvények háromnegyede veszélyes zajszintet ért el.
Tudomány-technika Robotkarral szerelt mobil, humanoidok, hajtogatás – vad kütyüket szórnak ránk pár óra múlva
Czwick Dávid | 2026. február 28. 14:38
Látványos mobilpiaci fejleményekkel indulnak a naptári tavasz első napjai. Sose gondolta volna, hogy egy mobilgyártó humanoidot gyárt? Vagy robotkarral rendelkező telefont? Márpedig a gyártók évről évre egymásra licitálva, sokszor az idővel is versenyt futva mutatják be vad, akár még kereskedelmi forgalomba se kerülő fejlesztéseiket, és ez a 2026-os tél lezárásakor sem lesz másképp. Jön Nyugat-Európából, azaz egészen pontosan hagyományosan a spanyolországi Barcelonából a Mobile World Congress, vagyis a sokak által csak MWC-ként emlegetett össznépi mobil expó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG