1p

Kínában éves összevetésben 21,8 százalékkal, 23 millió 716 ezerre estek a mobiltelefon-kiszállítások májusban a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (CAICT) adatai szerint.

A májusban kiszállított készülékek 89,3 százaléka, 21 millió 190 ezer volt 5G rendszerű, ami 17 százalékos csökkenés egy év alatt. A kínai piacon 39 új telefonmodell jelent meg májusban, ez 23,5 százalékos éves szintű csökkenésnek felel meg. Ezen belül 13 új modell volt 5G-rendszerű, ami 55 százalékos esés – írja az MTI.

Továbbra is a kínai márkák uralták a piacot, 19 millió 177 ezer telefont szállítottak ki a helyi gyártók, 24 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, miközben 25 százalékkal kevesebb, 36 új telefonmodellel jelentkeztek. Az idei első öt hónapban a telefonkiszállítások 2,8 százalékkal, 118 millióra csökkentek Kínában éves szinten, ezen belül az 5G-s okostelefonoké 0,1 százalékkal, 102 millióra mérséklődött.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Fejére nő az AI ennek a hatalmi ágnak
Czwick Dávid | 2025. november 5. 13:59
Írásban figyelmeztet és határozott kiáltványt fogalmazott meg az egyik nagy nemzetközi médiaszervezet.
Tudomány-technika Nagy dobásra készül a kormány a mesterséges intelligenciában
Privátbankár.hu | 2025. november 1. 12:14
Elkészült Magyarország első mesterségesintelligencia-törvényének a tervezete.
Tudomány-technika Hatalmas sütők miatt repülünk sok évtizedes, ócska repülőgépekkel?
Litván Dániel | 2025. október 30. 05:44
Évtizedes konstrukciójú gépek szállítják a légi utasok túlnyomó többségét, miközben a gyártók pontosan tudják, hogyan tudnának hatékonyabb repülőket tervezni. Miért nem gyártják le ezeket?
Tudomány-technika Milliárd eurókat kaszálnak a prémiumautók gyártói egy hatalmas átverésen
Litván Dániel | 2025. október 25. 11:22
Sokszorosan többet fogyasztanak a plug-in hibridek a valóságban, mint papíron. Ez mindenkinek rossz, a gyártók viszont kétszeresen is kaszálnak az eltérésen.
Tudomány-technika Bekeményít a Facebook anyavállalata, többszáz embert rúg ki
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 16:40
600 alkalmazott menesztéséről van szó.
Tudomány-technika Ízelítőt kaptunk az apokalipszisből: hirtelen térdre rogyott a fél internet
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 11:58
Egyetlen – gigantikus – szolgáltató problémája jelentős kimaradásokat okozott az interneten hétfő délelőtt. A hatások messze túlmutatnak az online világon.
Tudomány-technika Elélhet a születésnapos Vlagyimir Putyin még egyszer ennyit?
Litván Dániel | 2025. október 9. 15:02
Vajon csak viccelődött az orosz és a kínai elnök, amikor arról beszéltek, hogy lecserélgetik a szerveiket, és 150 évig élhetnek? Nem biztos. De van ennek bármi realitása?
Tudomány-technika Újabb Nobel-díjat ítéltek oda
Privátbankár.hu | 2025. október 7. 12:13
Brit, francia és amerikai tudósok kapták.
Tudomány-technika Adatközpontok az űrben? Merész jövőről álmodik az Amazon-vezér
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 17:54
Jeff Bezos nem akármilyen jövőképet vázolt.
Tudomány-technika A mesterséges intelligenciára alapozott újítás jön a One Magyarországnál
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 15. 11:18
A 4iG Csoport kiterjesztette stratégiai együttműködését az Elisa Polystarral, amelynek keretében új, mesterséges intelligencia használatának lehetőségét megteremtő, hálózati szolgáltatásfelügyeleti rendszert vezetnek be a One Magyarországnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG