3p

A két kabin közötti kábel szakadása okozta a lisszaboni siklóvasút szerdai balesetét, amely 16 ember életét követelte – közölte az előzetes vizsgálatok alapján a portugál légi és vasúti balesetek kivizsgálásával foglalkozó hivatal (GPIAAF).

 „A baleset napjának reggelén elvégzett tervezett szemle során nem észleltek rendellenességet a kábelen” – pontosították az ügynökség nyomozói első közleményükben, amely megerősített megállapításokat tartalmaz, és nem pontos következtetéseket a baleset okaira vonatkozóan – írja beszámolójában az MTI.

A szombaton nyilvánosságra hozott első vizsgálati eredmények szerint a baleset „a mintegy óránkénti 60 kilométeres sebesség mellett történt”. A jelentés szerint „az események kevesebb mint 50 másodperc alatt zajlottak le”.

Így történhetett a baleset

A Gloria siklóvasút, amely jelenlegi formájában 1914-ben épült, két sárga kocsiból áll, amelyek egy ellensúlyrendszer segítségével felváltva mennek fel és le egy 45 méteres szintkülönbségű pályán 276 méter hosszan, az „átlagosan 18 százalékos lejtőn” – emlékeztettek a GPIAAF nyomozói.

„A kocsikat egy kábel köti össze, amely egy nagy, fordítható keréken keresztül egyenlíti ki súlyukat, és amely a Calçada da Glória (az állomás) tetején, egy földalatti műszaki helyiségben található” – írták, hangsúlyozva, hogy a két kocsit összekötő kábel a föld alatt helyezkedik el.

Szeptember 3-án 18 órakor a Gloria siklóvasút kocsijai a megfelelő állásban voltak – írták, hozzátéve, hogy a kocsikban utazók pontos száma jelenleg nem ismert. Néhány perccel később a kabinok megkezdték útjukat, de

„néhány pillanattal az indulás után, mintegy hat méter megtétele után, hirtelen elveszítették az összekötő kábel által biztosított egyensúlyi erőt”.

A 2. számú kabin (az út alján) hirtelen hátrafelé kezdett haladni. Az 1. számú kabin, a (felső állomástól) Calçada da Glóriától, továbbra is lefelé haladt, és sebessége egyre nőtt, annak ellenére, hogy a vezető megpróbálta lefékezni – írták a GPIAAF nyomozói. „Mintegy 170 méterrel az út kezdete után, a Calçada végső szakaszán található jobbos kanyar elején a jármű a (nagy) sebessége miatt kisiklott és felborult” – derült ki a jelentésből.

A helyszínen vizsgálódnak a bűnügyi rendőrség nyomozói 2025. szeptember 4-én, miután az előző nap kisiklott egy siklóvasút egyik kocsija a portugál főváros, Lisszabon belvárosában. Tizenhat ember életét vesztette, huszonegy megsérült.
A helyszínen vizsgálódnak a bűnügyi rendőrség nyomozói 2025. szeptember 4-én, miután az előző nap kisiklott egy siklóvasút egyik kocsija a portugál főváros, Lisszabon belvárosában. Tizenhat ember életét vesztette, huszonegy megsérült.
Fotó: MTI/AP/Armando Franca

Az előzetes vizsgálat szerint a jármű teljesen elvesztette irányíthatóságát, a kabin felső részével oldalról nekicsapódott a bal oldalon található épület falának, ami a fa karosszéria megsemmisülését eredményezte. Ez után frontálisan nekicsapódott egy lámpaoszlopnak és a siklóvasút légi elektromos hálózata tartószerkezetének; mindkettő öntöttvas, így nagyon jelentős károkat okozott a kocsiban. A kocsi végül egy másik épület sarkánál állt meg.

Öt portugál és tizenegy külföldi halt meg a balesetben, amelynek a legfrissebb adatok szerint mintegy húsz sérültje is van.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Olaszországba készül? Újabb rossz hírt kaptak a turisták
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 12:57
A fizetős Trevi-kút után itt az újabb hidegzuhany: három hónapig nem láthatják a turisták a Sixtus-kápolnát. 
Turizmus Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a mai Ferencváros meccsel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:11
Hat magyar konzul lesz jelen a Ferencváros-Nottingham Forest futballmérkőzés helyszínén csütörtökön Nottinghamben.
Turizmus Hétfőn bezár a bazár: csak 2 eurós jeggyel látogatható Róma nevezetessége
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 06:59
Eddig ingyen csodálhatták meg a turisták a Trevi-kutat, hétfőtől fizetniük kell. 
Turizmus Borkóstoló, divatbemutató, látványfőzés és különleges vacsora – egy helyen
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:17
Új, kreatív szemléletű rendezvénysorozatot indított útjára a Kozmo Hotel Suites & Spa, ahol a gasztronómia, a divat és a művészet találkozása kerül a középpontba. 
Turizmus Terézváros lecsapott, és a kormány pallosa is ott lebeg az Airbnb felett
Imre Lőrinc | 2026. január 26. 18:59
Már évek óta a levegőben lógott, idén január 1-jével pedig valósággá vált: Budapest VI. kerületében betiltották a rövid távú magánszálláshely-szolgáltatást. A terézvárosi szigort egy 2024-es, ügydöntő népszavazás és jogi viták előzték meg, most pedig úgy tűnik, hogy több más belvárosi kerület is az Airbnb-szabályozás mezejére lép – erről beszélt az Mfor és a Privátbankár újságírója, Imre Lőrinc a Trend FM hétfői adásában.
Turizmus Látogasson elhagyott vidámparkokat! – ezek a 2026-os turisztikai trendek
Elek Lenke | 2026. január 25. 18:12
A turista mohó és állandóan új élményekre, látnivalókra vágyik. Minél olcsóbbak lesznek a fapados járatok, annál többen kelünk útra. Ez ellentmond a fenntarthatóság elvének, de a légitársaságoknak mindig is a forgalomnövelés lesz az érdekük. A fő trend, hogy kevéssé ismert úticélokat és attrakciókat fedezzünk fel, ami viszont mindenkinek érdeke, a helyi lakosoknak csakúgy, mint a zsúfoltságot nem igazán élvező látogatóknak. Ezekből sorol fel néhányat az amerikai Travel and Leisure utazási napilap.
Turizmus Zsidai Roy nagyon örül Nagy Márton új programcsomagjának
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:59
A Magyar Étterem Szövetség üdvözli azt az intézkedéscsomagot, amelyet a kormány az éttermek és a vendéglátóipar támogatására jelentett be. A döntés több olyan ponton ad érdemi választ a szektor régóta fennálló problémáira.
Turizmus Ez a biodóm már 25 éve sikeres Angliában
Bózsó Péter | 2026. január 4. 16:33
Egy volt bányagödör területén vált milliós látogatottságú közkedvelt turisztikai nevezetességé, és tudatformáló központtá az Éden Projekt.
Turizmus Hasít a turizmus Magyarországon, és még nincs itt a fejlődés vége
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 15:35
A turizmus most is húzóágazat, a szállodai szektorban további fejlesztések zajlanak – már a jövő évben is számos hotel nyitja meg kapuit.
Turizmus Milliós támogatás is jár a turisztikai hitel mellé
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 09:54
A kormány vissza nem térítendő támogatással is ösztönzi a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpontnál (KTH) 2,5 százalékos kamattal elérhető KTH Start kölcsönök felvételét. A 2=3 elnevezésű akcióban az 1-2 millió forint közötti KTH-hitelhez akár 1 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás is igényelhető a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től. A lehetőséget szakmai szervezetek kezdeményezésére dolgozta ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), az akcióval a legkisebb turisztikai szolgáltatóknak kívánnak kedvezni. A részletekről Egresitsné Firtl Katalin, az MTÜ és Láving Gusztáv, a KTH vezérigazgatója beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG