3p
A következő két hónapban újabb, összesen 18 pályázatot hirdetnek meg, kép pályázatnak pedig már elérhető az online kitöltő programja is.

Már elérhetőek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítését és a kapacitásbővítő beruházásaikat támogató felhívások online kitöltő programjai.

A GINOP mintegy 85 milliárd forint keretösszeggel korábban meghirdetett két pályázat célja a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése és munkahelyteremtő beruházásainak támogatása, piaci pozíciójuk erősítése, új munkahelyeket eredményező beruházások támogatásával.
A két pályázati felhívásra július 9-től nyújtható be támogatási kérelem.

Egyszerűsödött a rendszer

A Miniszterelnökség honlapján található kitöltő programok közzététele még a pályázatok benyújtása előtt lehetővé teszi, hogy a támogatást igénylők előzetesen megismerkedhessenek a pályázati felülettel, kérdéseikkel a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz fordulhassanak, illetve átgondoltan, felkészülten adhassák be támogatási kérelmüket.

A pályázati rendszer a technikai újítások révén jelentősen egyszerűsödött:

  • A pályázók által nyújtandó adatok száma a korábbi 600 adatmezőről a felére csökkent.
  • Bevezették az egyszeri adatbekérés elvét, ha a támogatások kezelésében érintett szervezet a pályázótól, kedvezményezettől egy bizonyos adatot egyszer már bekért, akkor azt az adott projekt kezelésében érintett más szervezet már nem kérheti be, hanem a monitoring rendszerből kell lekérdeznie.
  • Biztosították az e-aláírásos hitelesítést a kedvezményezettek számára.
  • A teljes pályázati folyamat elektronikus lett, így akár munkaidőn kívül is tudnak adminisztrálni a kedvezményezettek.

Nyáron jön 18 pályázat

A kormány egyébként százmilliárd forinttal megemeli a GINOP ez évre tervezett fejlesztési keretét, így 830 milliárd forint helyett 930 milliárd forintnyi európai uniós támogatásra pályázhatnak idén a vállalkozások. A százmilliárd forintos többlet keretében főként olyan pályázatokat írnak ki, amelyek új beruházásokra (gépvásárlásra, telephelybővítésre) ösztönzik a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat, valamint az exportpiacra lépést segítik.

Az újratárgyalt keretből júliusban és augusztusban összesen 18 pályázatot hirdet meg a kormányzat. A nyár folyamán összesen 459 milliárd forintra pályázhatnak majd a kis- és közepes vállalkozások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Uniós pályázatok Perényi ment, Ágostházy jött: egy kézbe került az uniós pénzek elköltésének felügyelete
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 06:49
Perényi Sigismund Petert felmentette Orbán Viktor -  az államtitkárság után a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottságának vezetését is átvette tőle  Ágostházy Szabolcs.
Uniós pályázatok Öt újabb cég kapott ma 1,2 milliárd forint innovációs támogatást
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 14:51
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – erről beszélt Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán, amelyen öt cég kapott mintegy 1,2 milliárd forintnyi támogatást. A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel 90 milliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit – tette hozzá a pénzügyminiszter. Az átlagos támogatási összeg tehát mintegy 250 millió forint volt.
Uniós pályázatok Újfajta csapatépítő verseny indul vállalatvezetőknek
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 2. 11:08
A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.
Uniós pályázatok Nem hagy babérokat másoknak Mészáros Lőrinc a vasútépítésben
Privátbankár.hu | 2020. június 29. 17:03
Mészáros Lőrinc építőipari cége ugyanis kivásárolta azt a budaörsi vállalkozást, amely mellette 40 százalékban alapító volt az R-Kord Network Kft.-ben.
Uniós pályázatok Újabb roham az utolsó uniós támogatásokért - akár nyolcszor annyian is lecsapnának, mint amennyi pénz van
Privátbankár.hu | 2019. július 13. 14:05
A pénteki napon indult a pályázat az utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrás 2019-ben.
Uniós pályázatok Tállai városa is kapott uniós pénzt energetikai korszerűsítésre
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 07:49
Mezőkövesd az egyike annak az öt borsodi településnek, mely részesül az összesen 300 millió forintos EU-s forrásból.
Uniós pályázatok Még mindig ömlik hozzánk Brüsszel pénze, pedig szinte mindent elköltöttünk
Privátbankár.hu | 2019. június 11. 15:12
Szinte minden operatív program forrásait 100 százalék feletti mértékben kötötték már le, de még idén is odaítéltek 71 milliárd forintot. Hiába fogy ki a keret, még így is akadhat némi elkölthető pénz - ez akkor lehetséges, ha a forint gyenge lesz, ha a kormány engedi a túlvállalást saját szakállára, vagy ha sok korábban nyertes pályázat dől be, és újra kiosztják az ő keretüket is.
Uniós pályázatok Indul az egyeztetés - hamarosan lehet pályázni a napelemekre
Privátbankár.hu | 2019. március 21. 10:36
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Uniós pályázatok Kiosztottak több milliárdnyi EU-s pénzt - megvan, mire
Privátbankár.hu | 2018. július 26. 08:08
Megszórták a vállalkozásokat uniós pénzekkel.
Uniós pályázatok Pofátlanul lopták el az uniós pénzeket - hogyan csinálták?
Privátbankár.hu | 2018. július 24. 09:51
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG