Egy karcagi utazási iroda pénzt váltott és más, magas kamatot ígérő pénzügyi szolgáltatást is nyújtott - engedély nélkül. A vállalkozás mára az összes irodáját bezárta. A céget majdnem kétszázan jelentették fel, a cég vezetője eltűnt, a rendőrség és az MNB nyomoz. Az NGM vizsgálatot kezdeményez.
--
Úgy tűnik, megoldás született a Quaestor kártalanításra, csak egy a baj vele: egyedi megoldás, ami óriási előnyhöz juttat egyes károsultakat másokkal szemben, ezért igazságtalan, és jogilag is aggályos lehet. Nem kizárt, hogy ezek után lesz olyan Buda-Cash károsult, aki az Alkotmánybírósághoz fordul.
--
Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az EU átfogó vizsgálatot folytatott a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázataival kapcsolatban: a vizsgálat ara vonatkozott, hogy Magyarország a lehető legkörültekintőbben járt-e el 2007-2014 között, amikor kiválasztotta a győzteseket. Csepreghy szavai szerint azt állapították meg, hogy a 2014-ig használt gyakorlat erre nem volt alkalmas, ezért átfogóan felfüggesztik a GOP három tengelyét. A felfüggesztés összesen 700 milliárdos támogatási összeget érint - ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyi pénz van veszélyben. Várhatóan ennek az összegnek egy részére tesz korrekciós javaslatot a bizottság. Projekteket a döntés miatt nem kell leállítani, a kérdés, hogy hogyan tudnak elszámolni a Bizottsággal a már kifizetett projektekkel kapcsolatban.
--
Magánlakások felújításához is lehet majd támogatást kapni az új európai uniós forrásokból. Ezt Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára jelentette be, aki beszámolt arról is, hogy a kormány a következő években 700 ezer lakás felújítását tervezi, és a munka nagyjából 40 ezer új munkahelyet teremthet az építőiparban.
--
Már csak az államban és az uniós pénzekben bízik az építőipar. Fontos lenne, ha az uniós kiírások minél hamarabb megjelennének, illetve beindulnának a tervezett állami beruházások. Az előző uniós támogatási ciklus munkái kifutóban vannak, az újak még nem indultak be, magánmegrendelések pedig alig vannak - mondta Tolnay Tibor.
--
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata április 16-án 6 órától 24 órás összeurópai sebességellenőrzést hajt végre. Az akcióhoz 20 tagállam csatlakozott. Magyarországon az összes változtatható helyű Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont használatban lesz. A 24 óra során a műszerek több ellenőrzési helyet jelölnek meg, egy helyszínen legfeljebb 4 órán keresztül ellenőriznek majd. Nézze meg, hol ellenőriznek majd.
--
Tizenkét éve indult a cég egy fizikoterápiás géppel, ma Budapest egyik legmenőbb fitnesztermével, az Oxygen Wellness-szel versenyeznek. Hogy érték ezt el? Hogyan kell néhány év alatt a sarki pékségből Duna Plazává fejlődni? Erről kérdeztük Eiles Tibort, az F&M Fitness and More és Magyar Mátyást, a Fájdalom Ambulancia vezetőjét. Az interjút itt olvashatja el >>
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Megszüntetné a vétó lehetőségét tizenegy uniós tagállam
21 perce
-
Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
körülbelül 1 órája
-
Az OTP húzta ma a rövidebbet, de nem meggyőző az összkép sem
2 órája
-
Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
3 órája
-
Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
3 órája
-
Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
4 órája
-
Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
4 órája
- Robbanóanyagot találtak a magyar–szerb gázvezeték közelében
- Üres az államkassza? – kipakoltak a járókelők
- Megjöttek a részletek, így fest a Tisza-kormány első GDP-bizonyítványa
- Újabb részleteket közölt a Külügyminisztérium a lélegeztetőgépek beszerzéséről
- Fájdalom, de a benzin átlagára maga alá gyűrte az újabb kerek árat
- Kellemes meglepetésre ébredhetett Kapitány István
- Indulhat a munka, kap wifit a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- A nap képe: meglepő dolgot művelt Magyar Péter a Parlament lépcsőjén 2026. augusztus 25. 15:25
- Mégis begyorsulhat a vagyonvisszaszerzés? Magyar Péter vetett fel fontos dolgot 2026. augusztus 30. 15:02
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
Megszüntetné a vétó lehetőségét tizenegy uniós tagállam
De a változáshoz a többiek is kellenének.
Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
A lakáshitelek összege viszont nagyot bővült.
Az OTP húzta ma a rövidebbet, de nem meggyőző az összkép sem
Félidőhöz közelít a Budapesti Értéktőzsde.
-
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25 -
Tizenegy évesen vette első részvényét, 96 évesen is 140 milliárd dollár sorsáról dönt2026. augusztus 31. 16:22 -
Lakásból indult, ma 15–18 milliárd forintot érhet Gerendai Károlyék magyar sikercége2026. augusztus 31. 16:00 -
Ötvenhárommilliárd dollárt sem fogadott el a PayPal, visszaléptek a vevők2026. augusztus 30. 17:57
További hírek >
-
31 éves az airBaltic, 70 millió utast szállított
12:00
-
Insura: felmérés a nyári úti célokról
09:38
-
Fókuszban az AGROmashEXPO kiállításon a szőlészet, pincészet témaköre
08:08
-
Új helyszínen a szabadtéri plakátkiállítás
08:02
-
Megdőlhet az Eurostar-monopólium: új szereplők a London–Párizs vonalon
07:53
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Minden magyar állampolgárt érintő fontos változások jönnek holnaptól
2026. augusztus 31. 18:22
-
Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
2026. szeptember 1. 05:46
-
Mintegy 2900 milliárd forinttal emelné a költségvetési hiányt a kormány
2026. augusztus 31. 17:20
-
Hivatalos: a vagyonvisszaszerzési hivatal több milliárd forintban részesül
2026. szeptember 1. 06:44
-
Komoly tartalékot talált a költségvetésben a GKI
2026. szeptember 1. 08:11




