2p

Szatmáry Kristóf elsősorban a ma már végelszámolás alatt álló zöldséges cége miatt került be a hírekbe, akad még néhány kevésbé szem előtt lévő érdekeltsége. Ezek közül az egyik láthatóan a bővülést tűzte ki célul.

Nem maradt üzleti érdekeltség nélkül Szatmáry Kristóf, fideszes országgyűlési képviselő, amikor 2018 végén kiszállt a nyugtaadás elmaradása miatt hírhedtté vált Szatmáry-Hungary Kft., JÁFET Kft. néven tovább működő vállalkozásából. Tavaly júniusban egyébként a cég végelszámolása mellett döntött a képviselő édesanyja, mint a cég tulajdonosa és ügyvezetője.

Azzal párhuzamosan, hogy hátat fordított a zöldséges cégnek, egy másik családi társaságba szállt be a képviselő. Felesége mellett társtulajdonos lett a Primo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ben. A 6 millió forintos jegyzett tőkével rendelkező társaság két leánycéggel is rendelkezik, a Primo Ferenciek Kft. és a Primo Host Kft. tulajdonosa.

Szatmáry Kristóf (MTI Fotó Bruzák Noémi)
Szatmáry Kristóf (MTI Fotó Bruzák Noémi)

A jelek szerint azonban némiképp átalakítják a minibirodalmat, oly módon, hogy az amúgy kisebb Primo Ferenciek Kft.-t beolvasztják a Primo Kft.-be - derült ki a legfrissebb cégközlönyben megjelent hirdetményből.

A dokumentum szerint azért határoztak az egyesülés mellett, hogy emeljék az üzleti forgalmat, növeljék a hitelképességet, valamint létrehozzanak egy piaci követelményeknek jobban megfelelő társasági formát. A cégnek egyébként elég jó kilátásai vannak, mivel a fő tevékenysége divat- és fomatervezés. Az ágazat szép jövővel kecsegtet, hiszen a kormány a szándékai szerint ennek a fejlesztésére is szeretne figyelmet és pénzt fordítani.

Az egyesülés úgynevezett kedvezményezett átalakulás formájában fog végbemenni, ami azt jelenti, hogy a társaságiadó-törvény alapján mentesülhetnek a vagyonátruházási illeték megfizetése alól Szatmáry Kristófék.

A két társaság egyesülésével egyébként egy 61,3 millió forintos saját tőkéjű cég jön létre, mely a korábbi évek tevékenységeinek köszönhetően 55 millió forintos eredménytartalékkal rendelkezik. Emellett 92,5 milliós kötelezettséget és 12,5 milliós követelést tartanak nyilván.

A Primo Kft. a 2019-es évéről még nem adta le az éves beszámolóját, 2018-ban 12,3 millió forintos árbevételt realizált, ebből 8,6 millió forintos nyereség maradt a végén.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG