2p

A magyar cégek mindössze 32 százaléka hajtott végre a környezetre kedvező hatású fejlesztést az elmúlt két évben.

A K&H által közölt kutatás szerint a 10 milliárd forintot meghaladó forgalmú magyar vállalkozások mindössze 37 százaléka jelentkezett innovációkkal, míg a közepesnek mondható 2-4 milliárdos és 4-10 milliárdos cégek 46 és 43 százaléka fejlesztett új szolgáltatást vagy terméket.

A kutatásban, amely a 300 millió forintot meghaladó éves árbevételű magyar cégek elmúlt két évben megvalósított fejlesztéseit vizsgálta, azt is megállapították, hogy

a 300 millió és 1 milliárd forintos forgalmú cégeknek csak 25 százaléka szélesítette a kínálatát újdonsággal.

Pedig a levegőn is lenne mit javítani. (Illusztráció. Fotó: Levegő Munkacsoport)
Pedig a levegőn is lenne mit javítani. (Illusztráció. Fotó: Levegő Munkacsoport)

Németh Balázs, a bank innovációs vezetője szerint a visszafogott fejlesztési kedvet részben a koronavírus-járvány nyomán kialakult bizonytalan környezet okozhatta, amely "szuperóvatossá" tette a cégeket. Megjegyezte, hogy a felmérés szerint

az elmúlt két évben bevezetett szolgáltatások és termékek az érintett vállalkozások bevételeinek 20 százalékát adják.

Az innovációs index megállapításai alapján a fenntarthatóságot nézve is van még hova fejlődni, mivel

csak a cégek 32 százaléka hajtott végre olyan fejlesztést, amely a környezetre kedvező hatással van.

Ez főként az iparban érdekelt vállalatokra volt jellemző a bank közleménye szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG