4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Június végén számos nagy hirdető jelezte, hogy nem fog addig hirdetni a Facebookon, amíg a közösségi médiavállalat nem rendezi megnyugtatóan a gyűlöletkeltő tartalmak szabályozását. Az etikai megfontolásokon túl ugyanis saját brandjük védelmében is fontos, hogy ilyen környezetben ne jelenlen meg a hirdetésük. Most újabb óriáscég, a Disney jelentett be szigorú lépéseket a Facebookkal szemben.

Nem újkeletű probléma, hogy a Facebook a sokszor szándékos hazugságok és gyűlöletkeltő megnyilvánulások kapcsán csak szétteszi a kezét. A vállalat rendre arra hivatkozik, hogy a törvénytelen tartalmakat szűrik, de amikor véleményekről van szó, akkor ezt nem tehetik meg, még akkor sem, ha azzal nem értenek egyébként egyet. Így nagyon sok olyan közéleti személyiség, politikus hirdetheti rasszista, homofób véleményét büntetlenül. Ez azonban egyre kevésbé tetszik a felhasználóknak, akik igyekeznek hatást gyakorolni a közbeszédre. A főként nagyvárosi, jellemzően fiatalabb vagy középkorú fogyasztók a vállalatok derékhadának legfontosabb célcsoportját jelentik, akik igyekeznek társadalmi téren is megfelelni a várakozásoknak. Ez indította el június végén azt a bojkottot, amelynek keretében mind több nagyvállalat függesztette fel hirdetéseit a Facebookon.

A legnagyobb hirdető is visszalép

A legújabb ilyen társaság a Disney, amely drámai módon csökkentette hirdetési költéseit a közösségi média óriásnál. Hogy a mostani bejelentés mekkora érvágást jelent, azt talán szemlélteti, hogy 2020 első hat hónapjában a Pathmatics médiakutató cég becslése szerint a Disney volt a Facebook legjelentősebb amerikai hirdetője.

A bejelentés persze nem előzmény nélküli, hiszen korábban a Verizon, a Unilever, a Coca-Cola, a Honda, a Ford, a Levi Strauss a Starbucks és a Pepsi is azt közölte, hogy egyelőre nem fognak a Facebookon hirdetni. Az első bojkottáló cégek bejelentését követően a Facebook egyik vezetője június végén még azt hangoztatta, nem a bojkott a legjobb megoldás arra, hogy a partnereikkel együttműködjenek. A társaság globális üzleti megoldásokért felelős alelnöke azt is megjegyezte: a vállalat nem hagyja, hogy anyagilag nyomást gyakoroljanak rá, ezeknek a próbálkozásoknak soha nem engedett.

Célba érhet a Stop hate for profit mozgalom

Érdekesség, hogy a hirdetések felfüggesztése mégsem volt teljesen hatástalan, hiszen július elején a Facebook azt jelezte, külső vizsgálatot kezdeményez a gyűlöletbeszédet tartalmazó bejegyezések ellenőrzéséről. Mark Zuckerbergék lépése kapcsán volt olyan kommentár, amely úgy vélte a bevételek elvonása mégis elég erős nyomást jelent, és célba érhet a Stop hate for profit mozgalom. Mások viszont úgy látták, mindez csak porhintés a Facebook részéről, és így próbálja kifogni a szelet az ellene bojkottot hirdetők vitorlájából.

Célba érnek?
Célba érnek?

A Disney egyébként nem egy látványos bejelentés keretében döntött a bojkott mellett, egyszerűen átcsoportosította a hirdetési büdzséjét. Pedig az első félévben a felmérések szerint elsősorban a Disney + streaming szolgáltatását népszerűsítendő 210 millió dollárt költött Facebook hirdetésekre az Egyesült Államokban. A Disney a Facebook mellett szünetelteti a társaság tulajdonában lévő Instagramon való hirdetési kiadásait is, ott ugyanis a tavasz folyamán a Hulu streaming szolgáltatását próbálta jelentős összegből népszerűsíteni.

A marketing szakértők egyébként úgy látják, hogy a hirdetők tartós távolmaradása esetén tudnának csak olyan nyomást gyakorolni a Facebookra, ami hatékonyabb fellépést eredményezne a közösségi médiás cég részéről. A vállalat egyébként folyamatosan arról beszél, hogy nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek az erőszakos és gyűlöletkeltő tartalom szűrésére. Elmondásuk szerint mesterséges intelligencia segítségét is igénybe veszik, ami megtalálja a gyűlöletbeszéd közel 90 százalékát, még mielőtt azt bárki jelentené. Emellett a Facebookon és az Instagramon is folyamatosan tiltanak ki olyan szerezeteket, amelyek erőszakos és rasszista célok mentén alakultak.

Miközben a civil szervezetek szerint a Facebook nem tesz meg mindent a helyzet rendezése érdekében, vannak olyan vélemények is, hogy a hirdetőket nem elsősorban a vállalat magatartása, sokkal inkább az zavarja, hogy a Facebook nem tudja számukra garantálni, hogy a hirdetéseik ne jelenjenek meg olyan környezetben, amikor a posztok valótlanok vagy gyűlöletkeltőek. Mások viszont sokkal bizakodóbbak, és úgy látják, hogy az Egyesült Államokban kialakult közhangulatban és hirdetői bojkott hatására a Facebook immár nem térhet ki a kérdés elől, és a jövőben kénytelen lesz sokkal komolyabban szűrni a vitatott tartalmakat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG