2p

Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), Európa második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a november végén zárult pénzügyi negyedik negyedévében. Mindez csökkenő bevételek mellett történt – áll a cég honalapján.

A vállalat csütörtökön arról jelentett, hogy az adózott eredménye jelentősen, 4,33 milliárd svéd koronára (292,4 millió dollárra) nőtt az egy évvel korábbi 2,98 milliárd koronáról. A H&M negyedéves bevétele eközben 4,8 százalékkal, 59,22 milliárd koronára csökkent.

A november végével záródott három hónapban a cég üzemi nyeresége 38 százalékkal, 6,36 milliárd koronára emelkedett az egy évvel korábbi 4,62 milliárd koronáról. Ez meghaladta az elemzői várakozások átlagában szereplő 5,53 milliárd koronát.

A negyedéves bevétel Észak-Európában és Nyugat-Európában 2-2 százalékkal, Kelet-Európában és Dél-Európában 4-4 százalékkal nőtt. Eközben a bevétel Észak- és Dél-Amerikában 1 százalékkal csökkent, míg Ázsiában, Afrikában és a csendes-óceáni térségben 1 százalékkal nőtt.

A cég honlapján az szerepel, hogy a tavalyi bevétel 228,29 milliárd koronára csökkent a 2024. évi 234,48 milliárd koronáról, ugyanakkor az adózott eredmény 11,58 milliárd koronáról 12,09 milliárd koronára emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Vállalat A Közel-Keleten tárgyalt a 4iG vezetője aknavetők és lőszerek gyártásáról
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 17:48
Az Edge Group vezérigazgatója fogadta Abu-Dzabiban.
Vállalat Tőzsdére megy az egyik legnagyobb hadiipari vállalat
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:31
Frankfurtban és Párizsban tervezi részvényeinek bevezetését a német-francia KNDS hadiipari vállalat, a Leopard 2 és Leclerc harckocsik, valamint a Caesar önjáró tüzérségi rendszerek gyártója – jelentette be a cég szerdán. A tőzsdei bevezetést követően a német és a francia állam egyaránt 40 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik majd a vállalatban, míg a fennmaradó 20 százalék intézményi befektetők kezébe kerül.
Vállalat A Rheinmetallnak se mindig jön be minden
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 14:19
Több mint 16 százalékkal esett a Rheinmetall árfolyama szerdán, miután a német kormány törölte a cégnek szánt fregattprogramot, és helyette a Thyssenkrupp Marine Systems (TKMS) által gyártott fregattokat rendel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG