4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ez közel 95,6 millió eurót jelent, köszönhetően annak, hogy a stuttgarti autógyár itteni érdekeltsége csaknem 7 százalékkal több profitot termelt 2019-ben, mint egy évvel korábban.

A terveknek megfelelően alakultak a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. bevételei a magunk mögött hagyott évben — derül ki a cég ma közzétett 2019-es beszámolójának kiegészítő mellékletéből. Értékesítésének nettó árbevétele megközelítette a 3,7 milliárd eurót, ami mintegy 3,4 százalékkal lett magasabb a 2018-asnál. 

Míg azonban a magyarországi forgalom visszaesett, a tavalyelőtti 9,1 millió euróról 7,7 millióra (ez jelentős, több mint 15 százalékos csökkenés, de még forintban, a hazai fizetőeszköz egy év alatti gyengülése miatt is bőven 10 százalék feletti mínusz), addig a Mercik Magyarországon kívüli eladásaiból a 2018-asnál csaknem 3,7 százalékkal nagyobb, 3,68 milliárd eurós bevételt sikerült elérni. (A társaság az unión kívül nem értékesített.)

Több mint tíz százalékkal nőtt a Kecskeméten dolgozók létszáma. Fotó: MTI
Több mint tíz százalékkal nőtt a Kecskeméten dolgozók létszáma. Fotó: MTI

Érdekesség, hogy a kft 76,9 millió eurós egyéb bevételének csaknem fele, 35,9 millió az anyavállalat felé továbbszámlázott olyan ráfordítás, mely a gyárbővítés elhalasztása miatt merült fel. Kiemelhető még, hogy a Mercedes itteni kft-je 2019-ben 19 millió euró értékben értékesített tárgyi eszközöket.

Üzemi eredményét a kecskeméti autógyár az összárbevételnél jobban, közel 5 százalékkal gyarapította egy év alatt, az mintegy 103,4 millió euró lett. Adózás előtti eredménye pedig még ennél is nagyobb arányban, 6,5 százalékkal nőtt, csaknem 97,6 millió euróra. Ennek magyarázata, hogy pénzügyi műveleteinek egyenlege 2019-ben kedvezőbben alakult 2018-hoz képest. Noha az ezúttal is a negatív tartományban zárt, a mínusz 1,2 millió euróval kisebb, 5,5 millió lett, miután az árfolyam a vállalat számára kedvezően alakult.

Közel 95,6 millió eurós 2019-es adózott eredménye pedig éves szinten 6,7 százalékkal lett magasabb. “A tulajdonosok a tárgyévi osztalékról a beszámoló elfogadásakor döntenek, de az előzetes nyilatkozat alapján a 2019. évi eredmény terhére osztalék kerül kifizetésre az Anyavállalat részére. Az osztalék várható összege a teljes tárgyévi adózott eredmény” — olvasható az éves beszámoló kiegészítő mellékletében.

Mint arról beszámoltunk, a szentgotthárdi Opel-gyár tulajdonosa közel 300 millió eurós osztalék kivételéről döntött. 

Döntően a tavalyelőttinél magasabb tavalyi adózott profitnak köszönhetően a cég saját tőkéje egy év alatt mintegy 511 millió euróról 608 millióra emelkedett. Ebben benne van az az 1,86 millió eurós beruházási célú támogatás is, amelyet a kft a Mercedes-Benz Akadémia létesítésére kapott.

Csökkentek a cég kötelezettségei, legalábbis összességében. Ez ugyanis csak a rövid lejáratú, azaz egy éven belül esedékes tartozásaira igaz, amelyek 2019 végén az egy évvel korábbinál 148 millió euróval voltak kevesebbek, s 358 milliót tettek ki. Ez alapvetően annak volt köszönhető, hogy a kft az anyacégével, a Daimler AG-vel szembeni hiteltartozása 200 millió euróról 125 millióra esett. Ugyanakkor 97,25 millió euróval, 446,88 millióra gyarapodtak a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hosszú lejáratú kötelezettségei — miután ekkora értékben vett fel beruházási és fejlesztési hiteleket.

A kecskeméti autógyárban dolgozók létszáma tavaly tovább nőtt, több mint tíz százalékkal, 4281-ről 4772-re, ebből 3607 volt fizikai, 1165 szellemi. A bérköltség a létszámnál sokkal jobban, 26 százalékot meghaladóan, 87,2 millió euróra emelkedett. Ebből 60,7 millió jutott a kék- és 26,5 millió a fehérgalléros alkalmazottakra. Mindkét kör tagjai ugyanakkor a tavalyelőttinél kevesebb személyi jellegű egyéb kifizetésben részesültek 2019-ben: a fizikai dolgozók 6,5 millió euró helyett 2,6 millióban, míg a szellemiek 2,7 millió helyett 1,16 milliót kaptak.

Címkék: Vállalat Mercedes

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG