2p

A nemzetgazdasági miniszter szerint csak öt nagybanknak van megfelelő hely Magyarországon.

A bankok még mindig túl drágák, és túl sokan vannak! A bankrendszer konszolidációja tovább nem halogatható! Öt nagy bank maradhat! – írta a múlt héten Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalán. Mivel jelenleg hét nagybank van, a miniszteri kijelentés nyomán kettőnek kellene még eltűnnie, beolvadnia – vonja le a következtetést a 24.hu.

Nagy Márton nemzetgazdasági minszter megosztja gondolatait Orbán Viktor miniszterelnökkel
Nagy Márton nemzetgazdasági minszter megosztja gondolatait Orbán Viktor miniszterelnökkel
Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

A politikus hétfőn a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett konferencián tartott előadásában azt is elmondta, hogy elképzelése szerint mely bankok maradhatnak. Mint közölte: „Az OTP, az MBH Bank, a K&H és az UniCredit mellett az »ötödik hely jelenleg kiadó«”.

Ezzel világossá tette, hogy a két osztrák nagybankot, az Erstét és a Raiffeisent, és az olasz hátterű CIB-et nem látja szívesen Magyarországon – teszi hozzá a lap.

A Raiffeisen Bank az Index megkeresésére azt közölte, hogy a hazai pénzügyi szektor aktív és meghatározó szereplője, amely hosszú távra elkötelezett a magyar ügyfelek és gazdaság iránt. Kiemelték, hogy a tulajdonosuk, a Raiffeisen Bank International Közép- és Kelet-Európa egyik vezető bankcsoportja, amelyen belül a magyar leánybank a csoport egyik meghatározó része. A bankcsoport működését stabil nemzetközi háttér és átlátható vállalatirányítási struktúra biztosítja.

A CIB és az Erste hasonló reakcióját a 444 közölte. „A CIB Bank az olasz Intesa Sanpaolo tagjaként – amely Európa legerősebb bankcsoportjainak egyike közel 500 éves háttérrel – már most is Magyarország egyik vezető bankja, és a jövőben is meg kívánja tartani ezt a pozícióját. Az Intesa Sanpaolo Csoport Magyarországot kulcsfontosságú piacnak, a CIB Bankot pedig az egyik leginkább úgynevezett piaci kihívó tagjának tekinti.”

Az Erste továbbra is hosszú távra tervez Magyarországon, 30 éve van jelen a hazai bankpiacon. Számos üzletágban és ügyfélszegmensben TOP3 szereplő, kiemelkedő ügyfél- és munkavállalói elégedettséggel. Több mint 10 pénzintézet akvizíciójával jelentékeny szerepet vállalt a hazai bankrendszer konszolidációjában” – fogalmazott a másik osztrák nagybank. „Hiszünk abban, hogy a bankpiacon az ügyfelek érdekét szolgálja a verseny” – tették hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG