2p
Az Activision Blizzard szépen bekebelezte a Candy Crusht fejlesztő Kinget.
Fotó: flickr.com/m01229

 

A King Digital gyártja a világ egyik legaddiktívabb mobilappját, a Candy Crusht. Tudják, ez az a játék ami Facebookon, és iOS illetven Androidos mobilokon keresztül órákra leköti az embert, majd ha elakadunk, belső késztetést érezve kisebb vagyonokat fizetünk a további játékért.

Ennek a játéknak az utolsó negyedéves adatok alapján közel 500 millió felhasználója van, akikre most az Activision Blizzard (AB) játékfejlesztő és kiadó rátette a kezét - számol be a Business Insider. Az Activison és a Blizzard összeolvadásából létrejövő cég olyan játékokat adott ki, mint a Call of Duty, a Warcraft, vagy a Starcraft, mindegyik legendás,

Az AB 5, 9 milliárd dollárt - átszámítva 1680 milliárd forintot - fizet most a cégért. Az, hogy ekkora összeget hajlandó volt kicsengetni a más sikeres játékkal előrukkolni képtelen Kingért, azt jelenti, hogy az AB nagyon komolyan be akar szállni a mobilos üzletágba. Bobby Kotick, az AB ügyvezető igazgatója azt mondta, remélik, hogy ezzel a lépéssel félmilliárd felhasználóhoz juthatnak el. A növekedésre szükségük van, hiszen az AB bevételeinek több mint 50 százaléka kozoljátékokból származik a legutóbbi jelentés alapján és mindössze öt százalék származik mobilról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG