2p

A világ egyik vezető szuverén befektetési társasága, a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala) 50 millió dollárt fektet be a 4iG Nyrt.-be átváltozó kölcsön formájában, amely a 2029-es lejáratkor kötelezően részvényekké alakul át.

Ezt a 4iG közölte pénteken a BÉT honlapján.

A tájékoztatás szerint az átváltozó kölcsönszerződésről szóló megállapodást a magyar társaság az Egyesült Arab Emírségekbeli Mubadala kizárólagos tulajdonában álló, MIC Capital Management 22 RSC Ltd.-vel írta alá.

A részvénykonverzió a mindenkor hatályos jogszabályi követelmények betartásával, 2029 első negyedévének végén valósul meg. A konverziós részvényár a szerződéskötést megelőző 90 kereskedési nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárán alapul – írták.

A felek célja, hogy a tranzakciót a szükséges hatósági jóváhagyások megszerzését követően, legkésőbb 2026 első negyedévében véglegesítsék.

A 330 milliárd dollár értékű globális portfóliót kezelő Mubadala meghatározó nemzetközi jelenléttel rendelkezik a technológia és innováció, a digitális infrastruktúra, az energiaipar, az egészségügy és más stratégiai jelentőségű ágazatok területén, olvasható a közleményben.

A 4iG szerint az együttműködés összhangban áll a társaság azon stratégiai célkitűzésével, hogy nemzetközileg elismert, hosszú távra elkötelezett intézményi partnerekkel erősítse növekedési modelljét. A tranzakció egyben támogatja a csoport fenntartható, értékalapú növekedését a technológia, az infokommunikáció, a digitális infrastruktúra és az űripar területén.

A 4iG pénteken publikált éves jelentése szerint a társaság konszolidált nettó árbevétele tavaly 6,8 százalékkal 733,8 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség) 19 százalékkal 275 milliárd forintra nőtt. Az adózott eredmény 21,23 milliárd forintot tett ki, az egyszeri tételektől, árfolyamhatásoktól megtisztított adózott eredmény az előző évi hatszorosára, 35,96 milliárd forintra emelkedett.

A társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A jegyzés fél egykor 3520 forinton állt, ami közel 5 százalékos emelkedés a csütörtöki záróértékhez képest. A részvény árfolyama az elmúlt egy évben 1340 és 4965 forint között mozgott, jegyzése tavaly 351 százalékkal emelkedett, ezzel a BÉT legjobban teljesítő részvényévé vált.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG