2p
Az Opus hosszú távon a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé kíván válni - nyilatkozta a Világgazdaságnak Bally Attila, a cég energetikai szakértője annak kapcsán, hogy a társaság az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. megvásárlásával megszerzi első áramhálózati eszközét.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen a Titászt választották, Bally Attila elmondta: a Titász Magyarország ötödét látja el árammal, tavalyi árbevétele meghaladta a 47,8 milliárd forintot, adózott eredménye elérte az 5,4 milliárdot. „A dinamikusan fejlődő kelet-magyarországi régióban az Opus csoport már ma is rendelkezik energetikai befektetéssel: nyáron alapkezelőjén keresztül befolyást szerzett a térség gázelosztó vállalatában, a Tigázban. Így a két cég közti szinergiák kiaknázása révén növelhető a hatékonyságuk” - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a régióban olyan beruházásokat jelentettek be - például a BMW-ét -, amelyek tovább növelhetik az áramhálózati vállalat eredményességét.

A Titász Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint 770 ezer ügyfelet lát el, 18,2 ezer négyzetkilométernyi területen működik, vezetékeinek hossza meghaladja a 25 ezer kilométert. Úgy vélte, az Opus döntése a lakossági ellátás szempontjából is fontos, és e téren szeretnénk eleget tenni a 21. század elvárásainak. A Titász hálózatát innovatív, a jövőben is hatékony és eredményes üzleti működéshez szükséges képességekkel kívánják ellátni.

Jöhetnek még további vásárlások

A Világgazdaságnak arra a kérdésére, miszerint felmerült-e, hogy az Opus további eszközöket vásároljon az E.ON-tól vagy esetleg az Elmű-ÉMÁSZ-tól, Bally Attila elmondta: az Opus nem zárkózik el attól, hogy bővítse érdekeltségeit a teljes energetikai értékláncban.

Folyamatosan vizsgáljuk a piaci lehetőségeket annak érdekében, hogy a hazai energetikai piac egyik meghatározó szereplőjévé váljunk. A Titász megvásárlása egy következő lépés ezen az úton - fogalmazott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG