3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Adózott eredmény és EBITDA szinten is új csúcsokat döntött az Opus Global Nyrt. 2025-ben. A kiemelkedő csoportszintű számok lehetővé tették, hogy a társaság igazgatósága megemelt, 10,55 milliárd forintos osztalékjavaslatot terjesszen a közgyűlés elé.

A konszolidált 467,4 milliárd forintos árbevétel mellett 44,6 milliárd forintos üzemi eredményt ért el az Opus Global Nyrt. a tavalyi évben. A cégcsoport 2025-ben is folytatta hatékonyságjavító programját, ennek eredményeként sikerült a költségeket több mint 23 százalékkal 422 milliárd forintra csökkenteni – írja a társaság közleményében.

A szinergiák jobb kihasználásának köszönhetően az EBITDA 12,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értékét, így történelmi csúcsot 105,5 milliárd forintot tett ki 2025-ben. Ezzel a társaság túlteljesítette az ötéves stratégiában célként kitűzött 99 milliárd forintos tervét is.

Az adózott eredmény 7 százalékkal 51,5 milliárd forintra nőtt 2025-ben, ami szintén új csúcsot jelentett. Az április 30.-i közgyűlés előterjesztéseiből az is látszik, hogy az Opus igazgatósága 10,55 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja az egy évvel korábbi 8,05 milliárd forint után.

Így az egy részvényre jutó osztalék mértéke a tavalyi 15 forintról minimum 20 forintra emelkedik, a pontos összeg a további saját részvény vásárlások mértékétől függ.

Üzletágak

  • Az energetikai üzletág kifejezetten erős számokat közölt árbevétel, EBITDA, és nettó eredmény soron is. Ehhez azonban az energetikai szegmensben is szükség volt komoly költségcsökkentésre, vagyis az elmúlt időszak hatékonyságjavulásának köszönhető a javulás.
  • Az építőipar helyzetét nagyban nehezítette a teljes ágazatban elmaradt beruházások, amelyek természetesen érintették a csoport tagvállalatait is. A nehezített pályát azonban a költségek kordában tartásával sikerült ellensúlyozni, és pozitív eredménnyel, illetve EBITDA-val zárni az évet – írja az Opus közleményében.
  • Az élelmiszeriparban a kedvezőtlen nemzetközi, és hazai folyamatok miatt nem lehetett a költségek növekedését az árakban érvényesíteni, ami jelentősen nehezítette a 2025-ös gazdálkodást. Az EBITDA értéke azonban így is pozitív lett, és elérte az 5 milliárd forintot.
  • A turizmus területén az újra nyíló szállodák miatt egyszeri költségtételek is befolyásolták a 2025-ös évet. Viszont nőtt az árbevétel is, így az EBITDA soron 10 százalékos, míg a nettó eredménynél 70 százalékos növekedéssel a 6 milliárd forintot is sikerült meghaladni.

Egy igazi siker sztoriként értékelem a tavalyi évünket, hiszen rendkívül kedvezőtlen külső gazdasági körülményekhez kellett alkalmazkodnunk. Ez olyan jól sikerült, hogy újabb csúcsokat értünk el, és nemcsak teljesítettük, hanem jelentősen meg is haladtuk a 99 milliárd forintos EBITDA célunkat

– emelte ki a gyorsjelentés kapcsán Lélfai Koppány, a társaság vezérigazgatója. Majd így folytatta:

Természetesen nagyon fontos számunkra, hogy részvényeseinknek értéket teremtsünk, ennek betudhatóan folytattuk a sajátrészvény vásárlásainkat, és javasoljuk a közgyűlésnek, hogy 10,55 milliárd forint osztalékot fizessünk ki a tavalyi év után. Ez a tavalyi részvényenkénti 15 forintos osztalék után az idén minimum 20 forintot jelenthet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ezért nyomoznak a tiszaújvárosi Mol-robbanás után
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 16:46
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult a nyomozás.
Vállalat Vizsgálóbizottságot hoznak létre a tiszaújvárosi Mol-robbanás miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 10:11
A történteket részletesen kivizsgálják. 
Vállalat Ismert energiapiaci elemzőt igazolt le Csányi Sándor bankcsoportja
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 15:19
Pletser Tamás ebben a hónapban váltott munkahelyet. 
Vállalat Mégsem lesz 18 napos sztrájk a Samsungnál
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 11:26
Béremeléssel és teljesítménybónusszal tudta leszerelni az elégedetlen dolgozókat a cég.
Vállalat Jól ment az MBH-nak a 80 milliárdos különadók mellett is
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 10:49
68 milliárd felett a nyereség.
Vállalat Egy álmot dob piacra 80 milliárd dollárért Elon Musk, rosszul járhat, aki beleugrik
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:36
Durván veszteséges cégbe fektethetnek azok, akik beszállnak a SpaceX részvénykibocsátásába.
Vállalat Így ment az Autowallisnak az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 08:57
Voltak kedvezőtlen tényezők, de a hatékonyságot sikerült növelni.
Vállalat Hatalmasat szólt az Nvidia új jelentése
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 08:23
150 százalékkal nőtt az üzemi nyereség.
Vállalat Szlovén alapkezelőt vásárolt meg az OTP Alapkezelő egy szlovén bankkal
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 19:52
Lezárult a tranzakció.
Vállalat A növekedés motorjai: Szintlépés előtt a magyar „Nemzeti Bajnokok”
Natív tartalom | 2026. május 20. 15:53
A globális gazdasági bizonytalanság és a beruházási aktivitás megtorpanása közepette Magyarország gazdasági jövője a hazai kkv-szektor kezében van. Mivel a kis- és középvállalkozások adják a hazai foglalkoztatás több mint 70 százalékát és a GDP jelentős részét, megerősítésük nem csupán opció, hanem a gazdasági élénkítés alapfeltétele. Az MGFÜ legújabb programja most a legígéretesebb cégeket célozza meg, hogy valódi „nemzeti bajnokokká” válhassanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG