4p

Az OTP Csoport ma lezárta az OTP Bank Románia és további romániai leányvállalatainak értékesítését a vevő Banca Transilvaniával (BT). A tranzakciót a közelmúltban a román versenyhivatal és a Román Nemzeti Bank is jóváhagyta. Az OTP Asset Management Banca Transilvania általi megvásárlása a végső engedélyeztetési folyamatban van.

Első lépésként idén februárban az OTP Csoport és Banca Transilvania bejelentette a tranzakcióval kapcsolatos megállapodás aláírását. A BT által megvásárolt további leányvállalatok a következők: OTP Leasing Románia, OTP Asset Management Románia, OTP Factoring Románia, OTP Consulting Románia, OTP Advisors Románia és OTP Bank Foundation Románia. Az OTP Csoport és a Banca Transilvania közötti tranzakció lezárást követően a BT megkezdi az OTP Bank Románia és a román leányvállalatok integrációját.

Az OTP Asset Management társaság adásvételének zárására a vonatkozó hatósági engedély kiadását követően egy későbbi időpontban kerül sor, melyet követően a Banca Transilvania Csoportba való integrációja követi egy szintén későbbi időpontban - áll a cég keddi közleményében. 

„Az OTP Csoport elsődleges stratégiai célja, hogy organikus növekedés és akvizíciók révén növelje piaci részesedését a közép-kelet-európai régióban, illetve újabban Közép-Ázsiában. Ezt a stratégiát követtük az elmúlt húsz évben Romániában is, de nem sikerült elérnünk az optimális piaci részesedést, így a vezetőség döntésének értelmében értékesítettük ezt a leánybankot.

Ez a lépés lehetővé teszi, hogy csoportunk olyan piacokra összpontosítson, ahol a jövőben hangsúlyos jelenlétet tudunk kiépíteni. Bízom abban, hogy a Banca Transilvania piacvezetőként és az OTP Bank Románia új tulajdonosaként számos lehetőséget kínál majd az ügyfeleknek és munkatársaknak, most és a jövőben egyaránt - nyilatkozta Csányi Sándor. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Bevásárolt a Banca Transilvania
Bevásárolt a Banca Transilvania
Fotó: Depositphotos

Hozzátette: Ezúton is köszönetet mondok az OTP Bank Románia vezetőségének és munkatársainak két évtizedes elkötelezett és magas szakmai színvonalú munkájukért, amely során romániai bankunk stabil piaci szereplő volt, számos fontos fejlesztést hozott és magas színvonalú pénzügyi szolgáltatást nyújtott Romániában.”

„A BT komoly sikereket tudhat magáénak, mind az organikus növekedés, mind az összeolvadások és felvásárlások tekintetében. Az egymás követő integrációink hozzájárultak ahhoz, hogy egyedi képességeket építsünk ki és a román piac vezetőjévé váljunk. A Csoport stratégiája, hogy vezető pozíciót szerezzen minden olyan üzleti szegmensben, amelyben tevékenykedik. A végrehajtott lépés tovább segít minket ezen az úton, miközben megerősítjük a román gazdaság támogatása iránti elkötelezettségünket. Köszönjük az OTP Csoport bizalmát, és köszönjük az OTP Bank Romániának az elmúlt 20 év eredményeit. A BT jól felkészült a BT Csoportba történő gyors és zökkenőmentes integrációra, amit biztos vagyok, hogy nagyon jól fogunk végrehajtani az ügyfelek, a munkavállalók és az egész piac érdekében.” - nyilatkozta Horia Ciorcilă, a Banca Transilvania igazgatótanácsának elnöke.  

A zárás és a két entitás integrációja közötti átmeneti időszakban a két bank különálló szervezetként fog működni. Ez az időszak nem hoz azonnali változásokat az ügyfelek számára, így minden szolgáltatással, termékkel, tanácsadással és művelettel kapcsolatban továbbra is az OTP Bank Románia és a leányvállalatok munkatársaihoz fordulhatnak. Az ügyfelek folyamatosan tájékoztatást kapnak az integráció fejleményeiről.

A Banca Transilvania fenntartja az OTP Csoport Bethlen Gábor Alapkezelő felé a Szülőföldön magyarul programmal kapcsolatban fennálló kötelezettségvállalásait és az összes ügyfelét ugyan azokkal a feltételekkel fogja kiszolgálni, mint eddig, beleértve kétnyelvű kiszolgálást azokon a területeken, ahol erre szükség van.

A tranzakció sikere érdekében a tranzakció során az OTP Csoport a következő tanácsadókkal dolgozott együtt: CMS Cameron McKenna Nabarro Olswang Romania és UK, Deloitte Advisory and Management Consulting Plc.

A tranzakció során a BT a következő tanácsadókkal dolgozott együtt: Barclays Bank Ireland PLC, Filip & Company és PwC Romania.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG