2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A techóriásnak csökkentenie kellett a bevételi várakozásait, annyira gyengén alakultak a kínai eladások, a tőzsde pedig azonnal reagált.

Csökkentette az elmúlt negyedévre vonatkozó bevételi várakozásait szerdán az Apple, elsősorban a gyenge kínai eladásokra hivatkozva, és arra, hogy a vártnál kevesebben váltottak az új iPhone-modellekre. A bejelentés hatására nagyot zuhant az Apple részvényeinek árfolyama. A beismeréssel a tőzsdezárást követően, a cég részvényeseihez intézett levelében állt elő Tim Cook, az informatikai óriás vezérigazgatója.

Cook közlése szerint az Apple bevételeit a december 29-vel záródó, és a kulcsfontosságú ünnepi bevásárlási szezont is magában foglaló negyedévre vonatkozóan jelenleg 84 milliárd dollárra becsülik, ami jóval elmarad a cég 89 és 93 milliárd dollár közötti korábbi előrejelzéseitől, ahogy a részvénypiaci elemzők mintegy 91,5 milliárd dolláros várakozásaitól is.

A bejelentés hatására a cég részvényeinek árfolyama 7,7 százalékot zuhant a tőzsdezárást követő elektronikus kereskedésben, 700 milliárd dollár alá taszítva a vállalat piaci értékét. Az Apple árfolyama ezzel immár 32 százalékot esett az október eleji csúcs óta, amikor a befektetők még nagy reményeket fűztek az új iPhone-modellek eladásaihoz.

A bevételek esését Cook elsősorban Kínára vezette vissza, rámutatva a kínai gazdaság lassulására, és arra, hogy az Apple a vártnál keményebb versenyhelyzetbe került az olyan kínai okostelefon-gyártókkal szemben, mint a Huawei és a Xiaomi. A vezérigazgató utalást tett azokra a feszültségekre is, amelyeket Donald Trump elnök teremtett az amerikai-kínai kereskedelemben, büntetővámokat róva ki több mint 200 milliárd dollárnyi árura, még ha ez közvetlenül nem is érintette az iPhone-ok eladásait.

Kína "gazdasága lassulni kezdett az év második felétől" - mondta Cook a CNBC televíziónak adott szerda délutáni interjújában. "Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek pedig további nyomást helyeztek a gazdaságukra."

Cook azt is elismerte, hogy a feltörekvő országokban kevesebb kelt el az ősszel piacra dobott új iPhone-készülékekből, mint ahogy azt az Apple-nél várták.

Címkék: Vállalat Apple Kína

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG