3p
Az utóbbi idők botrányai miatt sokan megfosztanák hatalmától a közösségi oldal alkotóját.

Négy jelentős részvényes is jelezte, hogy eltávolítanák Mark Zuckerberget a Facebook éléről, a milliárdos vezetése alatt történő botrányok miatt. Illinois, Rhode Island és New York állami kincstárnokai együtt adták be a javaslatot az elnökkel kapcsolatban. A Trillium Asset Management fedezeti alapkezelővel összefogva a befektetők azt szeretnék elérni, hogy a vezérigazgató és az igazgatóság elnöke pozíciójára külön embert nevezzenek ki - írja a Reuters.

Korábban már volt hasonló felvetés, a kisebb befektetők mozgástere azonban eltörpül Zuckerberggel szemben, az alapkezelő szerint ugyanakkor most is érdemes összefogni, hogy rávilágítsanak a Facebook alkotójával kapcsolatos problémákra. A következő éves részvényesi találkozó 2019 májusában esedékes, az igazgató tanács ekkor megvitathatja a kérdést.

Túl sok a hatalma?

A legnagyobb problémát az utóbbi időkben lezajlott események jelentik. Többek között a Cambridge Analyticához kötődő adatvédelmi kihágás, amely során több millió felhasználó adatai kerültek illetéktelenek kezébe. Ezen felül a hamis információk (fake news) rohamos elterjedése is hangos kritikákat váltott ki, a társaság korábban már beismerte, hogy nehezen vagy alig tudják meggátolni az ilyen információk elterjedését. Ezek előtt nem sokkal pedig Donald Trump választásával kapcsolatban merültek fel kételyek.

A Facebook vállalati struktúrája egy személybe foglalja a vezérigazgató (CEO) és az igazgatóság elnökének (chairman) szerepét, sok vállalatnál azonban ezekre a pozíciókra külön személyeket választanak. A Facebook vezérnek tőke szerint csupán 17 százalékos részesedésre van a vállalatban, a kettős pozíciója miatt azonban a szavazatok többségét birtokolja.

Bár a részvényesek nem állítják, hogy egy független elnöki pozíció megoldotta volna az utóbbi idők problémáit, a vélekedés szerint viszont kevesebb ilyen botrány lett volna, amit a részvényárfolyam is üdvözölne már. A Facebook részvényei eléggé ingadoztak az utóbbi évben, a szerdai kereskedést 10 százalékkal gyengébben zárta, mint az év elején.

Akár 1,63 milliárd dolláros bírságot is kiszabhatnak az Európai Unióban a Facebookra a friss, tömeges adatlopások miatt, írja a Wall Street Journal. Az október elején nyilvánosságra hozott hackertámadás, mely során több mint 50 millió felhasználó profiljához férhettek hozzá, önmagában is nagy csapás a közösségimédia-óriás hírnevére, a pénztárcájának pedig az EU tavasz óta élesben működő adatvédelmi törvénye, a GDPR vihet be egy komolyabb ütést. Tovább >>>

Külső alkalmazások ezrei kerültek veszélybe a Facebook adatlopási botrányában

Az 50 millió felhasználó fiókját feltörő hackerek a Facebook-tárhelyeken keresztül bejutottak olyan appokba is, melyek a Facebook-bejelentkezést megkönnyítő programon keresztül voltak a közösségi oldalra kapcsolva. Érintett a Tinder, a Spotify és az Airbnb is. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
Vállalat Javuló pályán az AutoWallis, de még megérzi a hormuzi helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:20
Fennmaradtak az első három hónap kedvező folyamatai, így a első félévben összességében 10 százalékot megközelítő mértékben bővült az új gépjárművek értékesítése az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágában. A Nagykereskedelmi Üzletág eközben 3,5 százalékra csökkentette elmaradását, elsősorban a tavaly megszerzett új márkák értékesítésének köszönhetően – közölte a Budapesti Értéktőzsde autós vállalata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG