3p
Elliot Schrage volt kommunikációs vezető a közösségi oldalon megjelentetett bejegyzésében azt írja, ő bízta meg a Definerst cégük kritikusainak lejáratására, ugyanakkor hozzáteszi: az ügynökség az antiszemita kampányával túllőtt a célon.

Elliot Schrage, a Facebook volt kommunikációs vezetője magára vállalta a felelősséget, amiért megrendelést adott a Definers tanácsadó cégnek, hogy kutakodjon a vállalat bírálói, köztük Soros György milliárdos után, azt állítva ugyanakkor, hogy a Definers túllőtt a célon a bírálóik lejáratására tett lépésekkel.
Szerda este posztolt Facebook-bejegyzésében Elliot Schrage elismerte, hogy őt terheli a felelősség a Definers és más cégek felbérelésére vonatkozó döntésekért. Lépéseire Schrage már kedden magyarázatot adott a Facebook alkalmazottaihoz intézett üzenetében, ennek nyilvánosságra hozásával azonban a vállalat kivárt szerda estig, amikor az amerikaiak figyelme már nyilvánvalóan a hálaadás napi hosszú hétvégére összpontosult.

A Definers és a kaliforniai Menlo Parkban működő technológiai óriás együttműködését a The New York Times (NYT) című lap tárta fel múlt héten közzétett cikkében. Schrage - aki egy évtizeden át dolgozott a Facebooknál, és idén júniusban jelentette be távozását - bejegyzésében elismerte: a Facebook kérte fel a Definerst, hogy készítsen lejárató anyagot Soros Györgyről, miután a milliárdos egy januári beszédében "a társadalomra leselkedő veszélyek egyikének" nevezte a Facebookot. A Definers segített abban is, hogy reagálni tudjanak a róluk terjesztett "igazságtalan állításokra" - írta a kommunikációs igazgató.

Ezzel együtt Schrage azt hangoztatta, hogy a Definers túlzásba esett a Facebook bírálóinak lejáratását célzó tevékenységében. A társaság kommunikációs csapatára épített rendszer "itt kudarcot vallott, és sajnálom, hogy mindannyiótokra szégyen hoztam" - írta.

Bejegyzésére reagálva, Sheryl Sandberg, a Facebook vezérigazgató-helyettese is bűnbánatot tanúsított, jelezve, hogy az ő felelőssége a Facebook kommunikációs csapatának ellenőrzése. Ugyanakkor azt állította, hogy a NYT leleplező cikkének olvasásakor újdonság volt számára a Definers említése, és meg kellett kérdeznie munkatársait, hogy értesítették-e őt valaha az együttműködésről. Mint kiderült, néhányszor szerepelt a cég neve a neki küldött munkadokumentumokban és levelekben.

A NYT múlt szerdán közölt cikke több új részlettel szolgált arról, hogyan igyekezték a Facebook vezetői megoldani a vállalat egyre szélesedő válságát. A lap értesülése szerint a washingtoni székhelyű Definersszel folytatott együttműködés célja az volt, hogy azt a benyomást keltsék: Soros György áll az egyre erősödő Facebook-ellenes mozgalom hátterében. A Definers egy újságíróknak küldött háttéranyagban utalt arra: fel kellene tárni a Soros családja vagy alapítványai, illetve a Facebookot támadó aktivistacsoportok közötti pénzügyi kapcsolatokat.

Patrick Gaspard, Soros Nyílt Társadalom Alapítványainak vezetője, a megjelentekre reagálva, levélben fordult a Facebook vezetőihez, és kifejezte mély felháborodását a vállalat lépése miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG