3p

A 4iG csoport észak-macedóniai piacra lépési lehetőségeiről tárgyalt a távközlési terület mobil és vezetékes szegmensében Észak-Macedónia miniszterelnök-helyettese, közlekedésért és kommunikációért felelős miniszter és a 4iG csoport elnöke, adta hírül a távközlési vállalat.

Alekszandar Nikoloszki és Jászai Gellért a közlemény szerint Budapesten találkozott.

A 4iG csoport észak-macedóniai piacra lépése tökéletesen illeszkedne a cég üzleti stratégiájába, amelynek egyik kiemelt célja, hogy folyamatosan növelje a vállalatcsoport jelenlétét a Nyugat-Balkánon - írták a közleményben.

A hivatalos találkozón mindkét fél hangsúlyozta a digitális infrastruktúra fejlesztésének kulcsszerepét a gazdasági és társadalmi fejlődésben.

A 4iG elnöke érdeklődését fejezte ki a kommunikációs infrastruktúra-projektek, kiemelten a legmodernebb technológiai beruházások iránt az észak-macedóniai városi és vidéki területek összeköttetése érdekében. A kezdeményezés célja a felhasználói élmény javítása és a fenntarthatóság mellett, a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés támogatása - közölték.

Jászai Gellért és Alekszandar Nikoloszki Budapesten tárgyalt az észak-macedón bizniszről
Jászai Gellért és Alekszandar Nikoloszki Budapesten tárgyalt az észak-macedón bizniszről
Fotó: 4iG

Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke a közlemény szerint elmondta: komoly szándékuk a piacra lépés, ezért a következő hetekben meg is kezdik a tárgyalást az észak-macedón kormánnyal, hogy meghatározzák a jövőbeli együttműködés kereteit.

A 4iG csoport Magyarország második legnagyobb távközlési szolgáltatója és vezető IT rendszerintegrátora, növekvő befektetési portfólióval az űr- és védelmi iparágban is.

A csoport 2022-ben lépett be a nyugat-balkáni távközlési piacra, erős pozíciókat szerezve Montenegróban és Albániában, majd elindította saját távközlési márkáját, a ONE-t.

Mint írják, a márkanév alatt a 4iG nyugat-balkáni leányvállalatai eredményes átalakuláson mentek keresztül. A ONE Montenegro mostanra vezető szerepet tölt be az 5G mobilszolgáltatások piacán. A ONE Albania, amely a 4iG tulajdonába került albán távközlési vállalatok egyesítésével jött létre, az ország legnagyobb konvergens távközlési szolgáltatójává vált.

A 4iG csoport egy nagy kapacitású tengeralatti adatkábel kiépítését készíti elő a Telecom Egypttel, amely Egyiptomot és Albániát kötné össze. A beruházás Észak-Macedónia számára is előnyös lehet a jövőben, mert hozzájárulhat az ország digitalizációjának felgyorsításához, valamint gazdasági növekedéséhez, áll a közleményben.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG