6p
Gyakorlatilag minden szegmensben hasznos lehet, ha egy cég munkavállalói résztulajdonosi programot indít, a startupok világában viszont ez egyenesen elengedhetetlen - a témával a Trend FM műsora is foglalkozott.

Az MRP világában az ESOP jelentése

A munkavállalói résztulajdonosi program 2015. november 28-ától új értelmet kapott. Ezt egy törvénymódosítás tette lehetővé.

E lehetőség mögött az a gondolatiság áll, hogy az MRP-t működtető cégek munkavállalóiban kialakuljon egyfajta tulajdonosi szemlélet és ez a szemlélet pozitívan ösztönözze nem csupán az alapító vállalat működését, hanem a magyar gazdaság élénkítését is.

Az MRP-k elterjedését a jogalkotó mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldalon érvényesíthető adóelőnyökkel kívánja ösztönözni. Fontos kiemelni, hogy az MRP-vel kapcsolatos adókedvezmények nem alanyi jogon járnak a résztvevőknek, hanem az MRP törvény szerinti, gazdasági, működési célkitűzés megvalósulása szükséges hozzá, amelyet a vállalat dolgozói közös erőfeszítéssel érhetnek csak el.

Az MRP nem magyar sajátosság, a fenti kritériumok alapján mind Európában, mind a tengerentúlon széles körben alkalmazott jogintézmény, angolul ESOP – azaz Employee Stock Ownership Plan.

Kockázati tőkebefektetések világában az ESOP jelentése

Már-már elengedhetetlen, hogy a kockázati tőke által finanszírozott startupok ESOP-pal rendelkezzenek. Ez különösen igaz azokra a vállalkozásokra, akik elsődlegesen szakértelem alapúak, tehát a munkavállalók szakmai tudásán alapul a cég sikeressége. Erre jó példa a tech startupok világa. A szaktudással rendelkező munkavállalók kulcsfiguráknak minősülnek, és a siker érdekében érdekeltté kell tenni őket, ennek gyakran alkalmazott eszköze az ESOP.

A kockázati tőke világában alkalmazott ESOP – bár elnevezése hasonló – nem feleltethető meg a fent bemutatott MRP angol terminológiájának.

A kockázati tőke világában az ESOP általában úgy jön létre, hogy a Founderek, tehát a startup alapítói és a kockázati befektetők – a szindikátusi szerződésben – megállapodnak abban, hogy meghatározott munkavállalói körnek tulajdoni részesedést biztosítanak, akik meghatározott ún. vesting period, azaz megszolgálási idő elteltével jogosulttá vállnak e tulajdonrészek megszerzésére.

Az ESOP kiemelkedően fontos eszköz

  • a kulcs-munkavállaló megszerzésére,
  • megtartására,
  • motiválására,
  • egész szervezet összehangolására: ha a kulcsemberek tulajdonosi szemlélet szerint motiváltak, akkor döntéseik egy irányba mutatnak.

A tengerentúlon a szakértelemmel rendelkező munkavállalók ESOP nélküli startuphoz szinte nem is mennek. Ennek indoka, hogy a startuphoz való csatlakozással ő is kockáztat: egy stabil, már kifejlődött cég által kínált életpályája és az ott kínált fizetés helyett inkább a bizonytalanabb, de sokkal magasabb jövedelmezőségi potenciállal rendelkező utat választja, amely mellé jogos elvárása a tulajdonosi szempontú érdekelté tétel.

Az ESOP-ra nincs egy konkrét modell, a vállalkozás honossága, és az ottani adókörnyezet is nagyban befolyásolja az adott cég ESOP programját.

  • Ha van az adott országban erre vonatkozó adókedvezmény, úgy a cégek is szívesebben folyamodnak hozzá.
  • Európában átlagosan a cég 4-20%-os részesedésén alapítanak ESOP-ot (USA 20%-ot is meghaladhatja), és inkább a későbbi stádiumú startupoknál jellemző. Magvető (seed) szakaszban pl. egy jól képzett mérnök 1%, míg egy kezdő marketinges 0,05%-ra számíthat. Ahogy halad előre a cég, úgy az ESOP keret is nő. Általában már a korai stádiumban, a szindikátusi szerződésben meghatározzák az ESOP abszolút mértékét, a jövőben felveendő munkavállalókkal is kalkulálva.
  • A részesedési mérték kétféleképpen határozható meg: százalékos formában, vagy meghatározott összegben, amely alapján az elszámoláskor meghatározható a konkrét részvény darabszám. A különbség szignifikáns: az összegben kifejezett mérték egy értéket maximalizál, a százalékos meghatározásban pedig ott van az árfolyam növekedés realizálásának lehetősége.
  • A megszerzés lehet ingyenes, kedvezményes vagy piaci alapú (strike price). E döntés az előző tényezővel szorosan összefügg: érdekes helyzet állhat elő, ha a (kedvezményes) vételár is százalékban van meghatározva, ugyanis lényeges árfolyam növekedés mellett ez komoly összegre rúghat, ellehetetlenítve a munkavállalót a juttatás megszerzésétől.
  • Európában és így Magyarországon is az ESOP keret 2/3-a menedzsment rétegnek van alapítva, 1/3-a többi munkavállalónak (USA-ban fordítva van).
  • Nem egyből jár- megszolgálási időszakot követően lehet a juttatást megszerezni, amely általában 4-5 év.

Az MRP helye a kockázati tőke világában, az MRP és a kockázati tőke világában alkalmazott ESOP közös metszete Magyarországon

Általánosságban elmondható, hogy a kockázati tőke világában használt ESOP minden eleme értelmezhető a magyarországi MRP törvény által felállítható MRP keretein belül és – bár Magyarországon szemben Nagy-Britanniával, Franciaországgal vagy Írországgal nincs a kockázati tőke értelemben vett ESOP-ra vonatkozó adókedvezmény – így ezt támogató adókedvezményről mégis beszélhetünk.

A hatályos adójogi jogszabályok alapján ugyanis egy magyar honosságú startupnak ESOP-ot alapítani igencsak költséges dolog: a részvényjuttatást munkabérnek kell tekinteni. A részvényjuttatást a felek között fennálló jogviszony, és a szerzés körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani, amely esetünkben egyértelműen a munkaviszony. Ez azzal a következménnyel jár, hogy mind munkavállalói, mind munkáltatói oldalon ugyanazok a közterhek jelennek meg, mint a hagyományos értelemben vett munkabér tekintetében.

A kockázati tőke világában alkalmazott ESOP „MRP-sítése” révén, az ahhoz kapcsolódó adókedvezmények miatt azonban lényegesen csökkenthető e teher:

  • A résztvevő munkavállaló, illetve vezető tisztségviselő az MRP keretében megszerzett jövedelme után 15 százalékos személyi jövedelemadót fizet. Az MRP-jövedelem után a résztvevő nem fizet egyéni tb-járulékokat, amely együttesen 18,5 százalékos megtakarítást eredményez.
  • A munkáltatót nem terheli a 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adó és a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás.

Ha munkavállalói részvényjuttatásról beszélünk, a jelenleg szabályozott programok közül – fenti adókedvezmények messze a legkedvezőbbek: az összesen 32,6%-os adókedvezmény lehetővé teszi az ESOP költséghatékony alkalmazását Magyarországon.

Fontos megjegyezni, hogy MRP indítása tekintetében a részvénytársasági forma elengedhetetlen. Tehát általánosságban elmondható, hogy ez a lehetőség jellemzően már a magvető stádiumon túl levő, részvénytársaságok esetében lehet releváns.

A teljes beszélgetést meghallgathatja a Trend FM-en >>

További információk a témában: www.mrpvilag.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG