2p

Jön a kilencedik amerikai beruházás Magyarországra, Donald Trump januári beiktatása óta. Ezúttal a Citibank jelentette be, hogy folytatja magyarországi tevékenységének bővítését.

A tárcavezető azt írta, hogy a Citibank már negyven éve van jelen Magyarországon, azóta járul hozzá a hazai gazdaság teljesítményének növeléséhez, és több mint háromezer munkavállalójával az egyik legnagyobb külföldi befektetőnek számít a banki világban. Most pedig bejelentette, hogy folytatja magyarországi tevékenységének bővítését.

„A Citibank önmagán túlmutató jelentőségét adja az a hatalmas technológiai és üzleti szolgáltató központ, amely 95 országban nyújt szolgáltatásokat a Citibank működéséhez. Továbbá a pénzügyi és informatikai funkciók mellett, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatokat is ellátja” – fogalmazott Szijjártó Péter.

„A vállalatcsoport vezérigazgatójával abban állapotunk meg, hogy a kormány támogatásával a Citibank folytatja magyarországi tevékenységének bővítését, és újabb magas hozzáadott értékű munkahelyeket hoz létre” – tette hozzá, megemlítve, hogy ez immáron a 9. új amerikai beruházás Magyarországon, Donald Trump hivatalba lépése óta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megszólalt Musk a gyorsjelentés után: tovább csúsznak a Tesla tervei
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:58
Növekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén.
Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG