Zuckerbergéknek fizetnie kell az Európai Unió trösztellenes hatóságának 110 millió eurót, mivel megtévesztő információkat közöltek a WhatsApp megvásárlásával kapcsolatban – írja a Reuters.
Ekkor ugyanis a Facebook még azt állította, hogy nem képes összepárosítani a két platformon a felhasználók profiljait, de két évvel később pontosan ezt tették. Az Európai Bizottság vizsgálata ezzel kapcsolatban azt állapította meg, hogy a cég dolgozói már korábban is tisztában voltak ezzel a lehetőséggel, azaz megtévesztették a hatóságot.
Ezen kívül további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





