5p

Csökkenő forgalom mellett növekvő nyereség.

Az árbevétel enyhe visszaesése, lényegében stagnálása mellett javuló eredménymutatókat ért el az idei év első negyedében a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Waberer’s Csoport – derült ki a vállalat gyorsjelentéséből.

2025 első negyedévében az árbevétel 194,4 millió eurót tett ki, ez 1,2 százalékos csökkenésnek felel meg az egy évvel korábbi 196,7 millió euróhoz képest. Ugyanakkor a társaság 11 millió eurós EBTI-je 29,3 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az adózás előtti eredmény 193,3 százalékkal 10,1 millió euróra, a nettó nyereség pedig 7,5 millió euróra nőtt a múlt év első negyedévében feljegyzett 1,1 millió euróról, vagyis 585 százalékos volt a többlet. A vállalat nyereségességét meghatározó úgynevezett EBIT-margin 5,7 százalékra emelkedett a 2024 első negyedévében elért 4,3 százalékól.

Bővülő tevékenység

„A Waberer’s-csoport az elmúlt két évben – összhangban a publikált stratégiájával – számottevően bővítette és diverzifikálta tevékenységét. Ennek keretében bővítést hajtottunk végre a vasúti logisztika területén, megjelentünk a szerbiai disztribúciós piacon, jelentős raktárfejlesztési projekteket indítottunk el, illetve megkezdtük a tengeri és légi szolgáltatás portfólió kiépítését is. A biztosítási szegmensben pedig a Posta Biztosítók megvásárlása által tovább szélesítettük a nem-életbiztosítási szolgáltatásaink körét, és megjelentünk az életbiztosítási területen is, ez utóbbi különösen kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt negyedév során. Mindezeknek a projektnek köszönhetően a Waberer’s az első negyedévben közel 30 százalékkal tudta növelni EBIT-termelő képességét, annak ellenére hogy a működésünk gerincét adó hagyományos raktározási, disztribúciós, illetve fuvarozási tevékenységeink a magyarországi és európai makrogazdasági trendek következtében stagnáló, illetve bizonyos területeken csökkenő volumenekkel szembesültek” – mondta Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. elnök-vezérigazgatója. 

A Waberer’s Csoport még átláthatóbbá tette üzleti struktúráját és egyszerűsítette a működését: a korábbi három szegmens – a nemzetközi fuvarozási (ITS), a kontraklogisztikai (RCL) és biztosítási – helyett a jövőben két fő területet, a logisztikai és a biztosítási szegmenst különböztet meg.

A logisztikai szegmens árbevétele 2025 első negyedévében 10 százalékkal 156 millió euróra mérséklődött a múlt év azonos időszakához képest. Ez a csökkenés egyrészt azzal magyarázható, hogy a nemzetközi fuvarozási tevékenységhez tartozó lengyelországi LINK esetében az üzleti stratégia módosítása miatt flottaméret-csökkentésre került sor. Másrészt az inhouse logisztikai tevékenység keretében átrendeződött az ügyfélportfólió. Utóbbinál bekövetkezett csökkenést részben kompenzálta a hulladékszállítási tevékenység, illetve az úgynevezett harmadik feles raktárfejlesztési tevékenység bővülő árbevétele. A logisztikai szegmens EBIT-je az idei első negyedévben 1,4 millió eurót tett ki, ami 1,2 millió euróval elmarad az egy évvel korábbitól. Az eredmény csökkenéséhez hozzájárult a kieső inhouse logisztikai eredmény, a nyomott nemzetközi fuvarozási árszint, a stagnáló európai és magyarországi makrogazdasági körülmények, illetve a belföldi logisztikai volumenek visszaesése is.

Bővülő tevékenység
Bővülő tevékenység
Fotó: Facebook

A biztosítási szegmens ugyanakkor látványos növekedést ért el annak köszönhetően, hogy a tavaly akvirált Posta Biztosítók eredményei az idei év első negyedévében már megjelentek a társaság számaiban. Az árbevétel így 87 százalékkal 39 millió euróra emelkedett, ezzel párhuzamosan a biztosítási üzletág EBIT-je 62 százalékkal 9,6 millió euróra rúgott éves összevetésben. Bár az első negyedévében a Gránit Biztosító eredménye enyhén csökkent a bázisidőszakhoz képest, miután a Posta Biztosítók megvásárlására költött vételár miatt csökkent a befektetési eredmény. Ezt azonban ellensúlyozta, hogy a Posta Életbiztosító sikeres értékesítési kampány hatására tudta növelni az egyszeri díjas kombinált életbiztosítói termék értékesítését.

„A biztosítói üzletág az elmúlt évek sikeres organikus növekedése, illetve a legutóbbi piaci konszolidációs lépés hatására olyan méretűvé bővült, hogy mind az árbevétel, mind az eredmény tekintetében a logisztikai tevékenységünkkel összemérhetővé vált. Középtávon folyamatosan mérlegeljük a biztosítási szegmensünk tőzsdei bevezetésének lehetőségét is, amely tovább tudja növelni a biztosítási szegmens valós értékével kapcsolatos transzparenciát” – tette hozzá Barna Zsolt.

A jövőbeni terveket nézve a vállalat elsődleges célja, hogy a Waberer’s középtávon piacvezető komplex logisztikai szolgáltatóvá váljon a közép-kelet-európai régióban. Ehhez nagyszabású beruházásokra van szükség, a társaság 2025 és 2030 között legalább 400 millió eurót költene beruházásokra, részben az országos raktárfejlesztési hálózat kiépítésére, valamint a terjeszkedésre. A Waberer’s stratégiai terve szerint 2031-ben az árbevétel elérheti az 1,7 milliárd eurót, az EBIT pedig átlépheti a 100 millió eurós szintet.

Címkék: Vállalat Waberer's

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG