7p

Több mint 6 százalékkal növelte éves árbevételét a múlt év egészében a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s International Nyrt. Az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye pedig 5 százalékkal 45 millió euróra nőtt, ami rekordot jelent a vállalat történetében. Az eredmény bővülésében a biztosítási és szerződéses logisztikai szegmens játszotta a főszerepet. A vállalat számos olyan stratégiai beruházást és akvizíciót hajtott végre 2024-ben, amelyek a menedzsment szerint biztosítják a jövőbeni növekedést, és tovább diverzifikálják a logisztikai és a biztosítási tevékenységeit. A cég szerint a Waberer’s Csoport célja, hogy a régió egyik legmeghatározóbb komplex logisztikai szolgáltatójaként működjön.

Összességében az árbevétel és az EBIT (azaz üzemi (üzleti) tevékenység eredménye) növekedésével zárta a 2024-es évet a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Waberer’s Csoport – áll a magyar logisztikai cég hétfői közleményében. Hozzáteszik, bár a komplex logisztikai szolgáltatóként ismert vállalat konszolidált – csoportszintű – árbevétele a múlt év negyedik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal 176 millió euróra csökkent, a 757,5 millió eurós egész éves árbevétel 6,5 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. A Waberer’s nyereségmutatója, az EBIT a múlt év negyedik negyedévében 15,7 millió euróra nőtt, 68 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakában elért összeget. A 2024-es EBIT pedig 45 millió euróra rúgott, éves szinten 5 százalékkal emelkedett, és rekordot jelent a vállalat életében – írják a tájékoztatásban.

Sikeres évet tudhatnak maguk mögött
Sikeres évet tudhatnak maguk mögött
Fotó: waberers.com

A Waberer’s közleménye szerint a múlt év utolsó negyedévében bekövetkezett árbevétel-csökkenés részben a biztosítási szegmensben bevezetett számviteli politika módosításával, részben pedig a nemzetközi fuvarozási szegmens lengyelországi leányvállalatánál végrehajtott üzleti stratégiai módosításhoz igazodó flottaméret-optimalizálással magyarázható. Kifejtik azt is, hogy az éves árbevétel emelkedése döntő részben a szerződéses logisztikai szegmens növekvő árbevételének volt köszönhető. A negyedik negyedéves EBIT jelentős növekedése pedig a raktárszolgáltatásokat is magában foglaló szerződéses logisztikai szegmens (RCL) 2,6 millió eurós és a biztosítási szegmens 4,2 millió eurós többletével magyarázható – olvasható a tájékoztatásban.

„A 2024-as üzleti év izgalmasan alakult a Waberer’s Csoport életében. Miközben a gazdasági környezet – beleértve az ipari termelési és a lakossági fogyasztási adatokat, melyek elsősorban meghatározzák a logisztikai szolgáltatások iránti keresletet – az egész év során mind európai, mind magyarországi viszonylatban a stagnálás jeleit mutatta, a Waberer’s Csoport, köszönhetően növekedési stratégiájának és megfelelően diverzifikált tevékenységének, ebben a környezetben is képes volt további növekedést elérni mind bevétel, mind pedig eredményesség szempontjából”

– mondta Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

A cég vezetője hozzátette, hogy miközben sikeresek voltak a rövid távú célok, azaz a 2024-es üzleti év eredményének menedzselésében, az év során kiemelt stratégiai célok irányába is jelentős lépéseket tettek. Ilyen volt többek között a vasúti logisztikai tevékenység megkezdése, ezek közé sorolható a PSP és a GYSEV Cargo akvizíciója. Valamint regionális szinten bővítették a szerződéses logisztikai tevékenységüket a szerbiai MD International felvásárlásával. A Waberer’s Csoport megkezdte az országos raktárlogisztikai hálózat kiépítését is az ecseri bázis, illetve a debreceni raktárlogisztikai központ fejlesztésének elindításával. A biztosítási szegmens tevékenysége pedig a Posta Biztosító akvizíciójával diverzifikálódott és jelentősen bővült. Továbbá, már 2025-ben, a Pannonbuszban történő tulajdonszerzés révén a Waberer’s megjelenik a közúti személyszállítási szegmensben is.

A szerződéses logisztikai szegmens (RCL) 2024-es árbevétele közel 252 millió euró volt, ami 20 százalékos éves szintű emelkedést jelent. Az üzletág által elért növekedésben szerepet játszott a hulladék-újrahasznosításhoz kapcsolódó fuvarozási feladatok felfutása mellett a disztribúció, raktározás, gyártástámogató logisztika kedvező teljesítménye is. A szegmens EBIT-je 25 százalékkal 19,2 millió euróra nőtt. A bővülés az elmúlt időszak sikeres inhouse logisztikai és belföldi fuvarozási ügyfél akvizíciók eredménytermelő képességének, illetve a 2024 elején lezárt szerbiai akvizíciónak (MDI) a következménye, illetve az utolsó negyedév eredményét már a harmadik feles raktárfejlesztési tevékenység időarányos eredménye is támogatta – írja a cég közleménye.

A tájékoztatás szerint a nemzetközi fuvarozási és szállítmányozási szegmens (ITS) árbevétele a múlt év egészében meghaladta a 442 millió eurót, ami 1,2 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Az üzletág EBIT-je 82 százalékkal 1,6 millió euróra mérséklődött. A szegmens magyarországi központú operációjának eredménye 2024 során enyhén javult, illetve 2024-től a szegmens eredményét támogatja az év elején akvirált vasúti leányvállalat eredménye. Ezek a pozitív hatások csak részben voltak képesek ellensúlyozni a szegmens lengyelországi operációjánál, a LINK-nél bekövetkezett eredménycsökkenést. A vállalatvezetés ezért módosította a LINK üzleti stratégiáját a múlt év második felében, és nagyobb hangsúlyt helyez az alvállalkozók bevonása által történő szállítmányozási tevékenységre, és a jövőben javuló teljesítmény várható ezen a területen is.

A biztosítási üzletágban az éves árbevétel 80,2 millió euró volt, azaz 2,8 százalékkal csökkent 2024-ben. A változás hátterében a biztosítási pótadó könyvelésének módosítása áll, amely – a nemzetközi számviteli (IFRS) szabályokat követve – bevételcsökkentő tételként jelenik meg 2024-től. A bevételcsökkenés ellenére jelentősen javult az üzletág eredményessége 2024-ben. A szegmens éves EBIT-je 30,2 százalékkal 24,2 millió euróra nőtt, amely a szegmens történetének legmagasabb éves eredményének felel meg. A bővüléshez a biztosítástechnikai és a befektetési eredmény javulása egyaránt hozzájárult. Fontos tényező, hogy a vállalatcsoporthoz tartozó Gránit Biztosító 2024 végén sikeresen lezárta a Magyar Posta Biztosítók 66,9 százalékos részvénycsomagjának megvásárlását. A két újonnan akvirált biztosítótárság az év végi mérlegbe már konszolidálásra kerül, azonban a 2024-es üzleti év eredményében ennek hatása még nem jelent meg.

A Waberer’s nem realizált, nem cash jellegű – azaz a kötelezettségek átértékeléséből származó – devizaárfolyam-hatás nélkül számított csoportszintű nettó eredménye 25,4 millió euró volt, ami éves összevetésben 9,8 százalékos bővülésnek felel meg – áll a kommünikében.

Barna Zsolt a jövőről elmondta:

„Az elmúlt időszakban végrehajtott akvizíciók, illetve beruházások olyan értékteremtő lépések, amelyek reményeink szerint megfelelő megtérülést biztosítanak befektetőinknek, illetve további jelentős növekedési pályát jelentenek a Waberer’s Csoport számára. Ezen akvizíciókkal megszerzett képességek segítségével ügyfeleink számára is még szélesebb szolgáltatás portfóliót vagyunk képesek nyújtani, ezáltal tovább mélyítjük a velük kiépült stratégiai szövetséget Egyúttal még tovább diverzifikálják mind a logisztikai, mind a biztosítási tevékenységeinket, ezáltal javítva cégcsoport jövőbeli válság állóságát, illetve piaci változásokra történő reagálási képességét is.”

Összességében a cégvezetés arra számít, hogy a következő időszakban a vállalat a diverzifikált és hatékony teljesítménynek köszönhetően növekedési pályán marad. Egyben közelebb került a stratégiai céljához, miszerint régiós szinten még inkább meghatározó komplex logisztikai szolgáltatóként működjön – zárul a cégcsoport tájékoztatása.

Címkék: Vállalat Waberer's

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG