2p

A brit kormány árplafont fontolgat néhány alapvető élelmiszerre, ennek elkerülése érdekében a boltláncok változatos ötletekkel próbálják csökkenteni költségeiket. Az Aldi például visszaveszi a világítást minden szupermarketjében, hogy pénzt takarítson meg.

Az Aldi júniustól az összes nagy-britanniai szupermarketjében csökkenti a bekapcsolt lámpák számát az energiaszámlák csökkentésére és a nettó nullára való törekvés elősegítésére irányuló intézkedések részeként – írja a Retail Gazette. Ez azt a kísérletet követi, amelynek során a német élelmiszerbolt az év elején négy üzletben kikapcsolta a lámpák egy részét. (Hasonló félhomállyal reagaltak Magyarorszagon is egyes áruházláncok a megemelkedett energiaárakra tavaly.)

A csökkentés várhatóan nem befolyásolja a vásárlói élményeket, és az Aldi hozzátette, hogy a környezetbarát lépések, beleértve a hőszivattyúk telepítését minden új üzletben, segítenek csökkenteni a vásárlói árakat.

Lekapcsolják a lámpákat. Fotó: Depositphotos
Lekapcsolják a lámpákat. Fotó: Depositphotos

Egy szóvivő elmondta, hogy ezek az új intézkedések, beleértve az energiatakarékosabb LED-világítás bevezetését az üzletekben, "körülbelül 10 százalékkal csökkentik az energiafogyasztásunkat, miközben fenntartják a vásárlóink számára a kiváló élményt az üzletben".

"Az ehhez hasonló intézkedésekkel még fenntarthatóbbá tudjuk tenni üzleteinket, és meg tudjuk őrizni pozícióinkat az Egyesült Királyság legalacsonyabb árú szupermarketjeként".

Más élelmiszerboltok, köztük a Morrisons és a Co-op is kipróbálták idén a világítás tompítását - ez utóbbi szerint ez telephelyenként akár évi 4000 fontot is megtakaríthat. E lépésekkel az élelmiszerboltok igyekeznek elkerülni, hogy a Downing Street a megélhetési válság megoldása érdekében árplafont vezessen be az alapvető élelmiszerekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG